Ünneplőben

Várom a Mikulást. Jó újra gyereknek lenni. És vele együtt az ünnepeket, a beszélgetéseket, a találkozásokat. Valami elkezdődött.

Vannak dolgok, amikből nem érdemes kinőni, nekem ilyen Szent Miklós figurája. Szeretek találkozni vele és a bőrébe bújni is. Felhúzom a sapkát felnőttként is, csokit csempészek más cipőjébe és örülök, ha én is kapok csomagot, még ha virgács is van benne. Emlékszem, gyerekként egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy férhet be a házunk szűk kéményén a Mikulás és arra gyártottam terveket, hogy fogom majd leleplezni. Aztán persze mindig belealudtam a nagy akcióba és reggel alig vártam, hogy a kitett cipőmet vizsgáljam, járt-e ott és eléggé érdemesnek talált-e az ajándékra.

Nem okozott nagy lelki törést, mikor megtudtam a nagyszakállúról az igazságot, egyik kiokosított osztálytársam leplezte le, mert a lényeget jól kapták el a szüleim. Hogy végül a másikra gondolás, és a meglepetés öröme a fontos. És hogy ez mindegy, hogy álruhában, rénszarvassal vagy a rokonaim, barátaim személyében jön-e el. Nyilván fontos a körítés, mert az egészet más dimenzióba helyezi és kiszakít a néha küzdelmes valóságból. Szerintem azért szeretik annyian felnőttként is a meséket, mert egy gondtalan és alapvetően jó, igazságos világba repítenek, ahol még helyén vannak a dolgok, az igaz győzedelmeskedik a rossz felett és bízhatunk a boldog befejezésben. Meggyőződésem, hogy a lelkünk egy része örök gyerek marad, mindegy mennyi idősek vagyunk. Ezt érzem, ha nagy ritkán hintázni támad kedvem, ha előveszem a (felnőtt) színező könyvet vagy társasoznék. Mondjuk, néha kényszeríteni kell magam, hogy merjek gyerek lenni, mert néha megrémít az a távolság, ami az akkori vidámságom és gondtalanságom és a mai énem közt van. Ebben azért most sokat segítenek az ünnepek is. Amikor elő lehet venni lassan a régi karácsonyi díszeket, meghallgatni a kicsik beszámolóját, mit írtak kívánságként a Jézuskának és ünnepi fénybe öltöznek a házak. Lehet már sült gesztenyét kapni és bár nincs hó, de az érzés olyan, mintha egy nagy, könnyű szeretet-takaró borulna a városra és mindenkire.

Imádom a csilingelő hangokat, a sötétben a gyertyalángot és azt az izgalmat, ami tapintható egy pár hétig. Persze, fontos a mérték, mert a kezdeti lelkesedést könnyen letörheti a tömény árukínálat, az erőszakos vásárlásösztönzés, ami eltereli a lényegről a figyelmet. És ez nekem összefügg azzal az őszinte, szívből jövő dolgokkal, ami gyerekként még olyan természetes. Ez idéződik fel, ha összeszedem azokat a dolgokat, ami nekem már felesleg, de más még örülhet neki, ha készítem, és nem veszem az ajándékot, ha felkelek a hajnali misére vagy csak egyszerűen megpróbálok kedves lenni akkor is, ha nagyon fáradt vagyok.

Valami most elkezdődött, és jó lenne, ha nem érne véget karácsonykor.