Négy asztalon pattogott a labda

Az asztalitenisz, vagy más néven pingpong egy olyan labdajáték, amit vagy egyéniben, vagy párosban lehet játszani. Így történt ez a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolában is péntek délután. A versenyen négy korcsoport volt, az 1. és 2. korcsoportban az alsósok, a 3. és 4.-ben pedig a felsősök vettek részt.
A megmérettetésen négy iskola tette tiszteletét, a Szent István Általános Iskola, a Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola, a Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola és a házigazda a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola.
A gyerekek egyéniben és csoportban is indulhattak. Az egyéni versenyszámban értelem szerűen két gyerek mérkőzött meg egymással. A csapatversenyben változás történt az elmúlt évekhez képest, eddig két főből állt egy csapat, idén viszont már három diák alkotott egy bandát. A mérkőzések három nyert szettig tartottak, egy szettet pedig 11 pont elérésével nyert meg a győztes.
A viadalnak nagy tétje volt, ugyanis az arany, ezüst és bronzérmen túl a nyertes versenyzők továbbjutottak a megyei versenyre, amit szintén decemberben rendeznek Hódmezővásárhelyen.
„Egyre nagyobb népszerűségnek örvend ez a sportág, ami nem csak sport, hanem szabadidős tevékenységnek is felfogható. Szinte minden iskolában található pingpongasztal, amin szünetben vagy délutáni foglalkozások alkalmával lehet ütni a labdát.” – nyilatkozta Borbás Marianna a hódmezővásárhelyi asztalitenisz szakosztály vezetője.
A megjelent diákok nagy kedvvel vetették bele magukat a versenybe, és mindent megtettek, hogy továbbjussanak.
„Az egyik barátomnál próbáltam ki ezt a sportot először, körülbelül egy éve. Azért szeretem ezt játszani, mert kikapcsol és megnyugtat. Az első ütésekhez képest sokat fejlődtem, így a versenyen sem izgultam, hittem magamban.” – tudtuk meg Viktortól, a Szent István Általános Iskola 8. osztályos tanulójától.
Alex szintén a Szent István Iskola diákja. Apukája már régóta pingpongozik, ezért próbálta ki ő is ezt a játékot. A Hódmezővásárhelyi Asztalitenisz Sport Egyesület igazolt tagja, és rendszeresen jár edzésre is, viszont versenyeket tekintve ez volt neki az első.
„Két hete ismerkedtünk meg az asztalitenisszel, így nem hiszem, hogy továbbjutunk, de minél jobb eredményben reménykedünk. Igaz nem régóta gyakoroljuk ezt a sportágat, de tetszik, mert teljesen átmozgat úgy, hogy közbe nem fáradunk el annyira.” – mesélték a Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola tanoncai, Elizabet és Brigitta.
Íme az eredmények:
I-II. korcsoportos fiú csapat eredmények:
- Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola „A” csapata (Kakuja Tamás, Szabó Regő, Arany Gábor)
- Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola „B” csapata (Igaz Gergő, Gyapjas Csongor, Nagy Zsigmond)
III-IV. korcsoportos fiú csapat eredmények:
- Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola „A” csapata (Becsek Bendegúz, Zsótér Botond, Czagány Bence)
- Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola „B” csapata (Petrovánszki Áron, Pap Gereben, Szabó Nimród)
- Szent József Katolikus Általános Iskola „A” csapata (Nagy Attila, Koczkás József, Lopez Müller Enrique)
III-IV. korcsoportos leány csapat eredmények:
- Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola „A” csapata (Czagány Dorka, Rumpler Dorka, Gilicze Zsófia)
- Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola „B” csapata (Petrovánszki Hanna, Melegh Emese, Bába Viktória)
I-II. korcsoportos fiú egyéni eredmények:
- Kakuja Tamás (Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola)
- Gyapjas Csongor (Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola)
- Nagy Zsigmond (Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola)
I-II. korcsoportos leány egyéni eredmények:
- Gyulafalvi Vivien (Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola)
- Miklós Fanni (Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola)
- Mónus Renáta (Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola)
III-IV. korcsoportos fiú egyéni eredmények:
- Petrovánszki Áron (Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola)
- Czagány Bence (Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola)
- Becsek Bendegúz (Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola)
- Koczkás József (Szent József Katolikus Általános Iskola)
III-IV. korcsoportos leány eredmények:
- Czagány Dorka (Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola)
- Gilicze Zsófia (Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola)
- Petrovánszki Hanna (Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola)
Sz.Viktor