Kerékpárral is érkeznek az utalványok

A makói önkormányzat immáron harmadik alkalommal lepi meg karácsony közeledtével a 70 éven felülieket. Az idősek 5-5 ezer forint értékű vásárlási utalványt kapnak. Az ajándékokat elsősorban a települési képviselők viszik ki az érintetteknek. Kedden az egyiküket, Kovács Sándort mi is elkísértük, mikor kerékpárjával járta a körzetét, s azon belül az Almási utcát és a környékét.
– A területem igen nagy, úgy 2700-an laknak a körzetemben, az idén 378 darab utalványokkal teli borítékot kell kivigyek, vagyis ennyien élnek itt olyanok, akik betöltötték a hetvenedik életévüket – nyilatkozta Kovács Sándor. A városatya elmondta: a korábbi években is úgy 15-20-at nem sikerült átadni, mert elköltözött a megajándékozott. Ilyenkor az utalványok visszakerülnek a polgármesteri hivatalba, ahol a későbbiekben akár a családtag is átveheti. Hogy miért pont kerékpárral kézbesíti ki a leveleket, arról Kovács Sándort itt hallja:
##audio:3397##
Csékis György és a neje is az idén lett 82 esztendős. – Nagyon örülünk ennek a segítségnek, hiszen a kis nyugdíjunk nagy része sajnos gyógyszerre megy el – árulta el a néni. Az idős asszony hozzátette: majd negyven esztendőn át gondozta a kicsiket a helyi bölcsődében és most havonta még 60 ezer forintot sem kap. A volt dadustól azt is megtudtuk, hogy az idősebbik dédunokájuk 6 éves, a kicsi pedig mindössze 20 hónapos.
Kardos József igen vígan fogadta a képviselőt, s nem csak azért, mert ajándékot hozott. – Nagyon szeretem az embereket, sokat járok társaságba, szinte mindig a mi nyugdíjas klubunk az, amelyik a leghamarabb érkezik egy buliba, de mi is megyünk onnan el legutoljára – mesélte el a bácsi, aki még azt is kiemelte, hogy pontosan mikor is látta meg a napvilágot: 1934. októbet 13-án, szombaton délelőtt 11 órakor. Józsi bácsinak öt dédunokája van, akik közül a legkisebb 3 hónapos. – Sok mindent csináltam, foglalkoztam mezőgazdasággal, aztán fuvaros lettem, majd később szikvizes, én töltöttem és szállítottam is ki a szódát -mondta végül Kardos József.
Munkatársunktól. K.