Holnaptól itt keményen büntetni fognak

Lakossági bejelentés után kedden rendőrök jelentek meg a Hóvirág utcán a Rudnay és a Bartók sétány között, ahol ekkor még csak figyelmeztették az ott parkoló autósokat. Szerdától már 10 ezer forintja bánja annak, aki itt megáll. A sarki tábla szerint 10 méteren belül megállni tilos, még a padkán is, a Bartók sétány előtti zebra miatt pedig onnan számítva is 5 méteren belül, hasonlóképpen.
Évtizedekig itt nem volt ilyen tiltó tábla, a környékbeliek rutinszerűen itt parkolnak, ám a Katolikus Iskola közelsége, a Bartók sétány nagyobb forgalma nyilván indokolttá tette a zebra jobb beláthatóságát.
Egyébként pont két hete írunk arról, a Rudnay sarokra nem ártana egy 30 km/h-ás tábla.