Karácsonyra hangolódtak az Ótemplomban

A párost a Szegedi Nemzeti Színház köti össze, amelynek mindketten tagjai. Dobos Katalin ugyan már nyolc éve nyugdíjas, míg Bereczky Szilvia jelenleg is aktív, és ahogy elmondták a művésznők ezer éve ismerik egymást.
Bereczky Szilvia rendszeres fellépője a Református Ótemplomnak, legutóbb tavasszal lépett fel, akkor Szélpál Szilveszter operaénekessel.
Most Dobos Katalint választotta partneréül, akivel remekül kiegészítették egymást. Míg Szilvia karácsonyi dalokkal, a szeretetről szóló melódiákkal nyűgözte le hallgatóságát, addig Katalin versekkel, novellákkal, valamint a Pál apostol korintusiakhoz írt első levelét, azaz a szeretet himnuszát adta elő, amely méltóképpen melengette meg a lelkeket.
ÉR.