Már sok segítséget kaptak a gáz nélkül maradt Angyalék

Mint megírtuk, a katasztrófavédelemtől nyert szén-monoxid mérő mentette meg a haláltól a vásárhelyi Angyal család felét, amikor az este a gáz szivárgását is jelezte. Akkor a szakemberek a vizsgálatot követően lezárták a gázkészülékeket, a tűzhely kivételével. Angyalék így télire egy kis kályhára szorulnak.
Cikkünk után rengeteg felajánlást kapott a család, számolt be Angyal Felícia. 2*3 mázsa tűzifa, a napokban újabb 15 mázsa, ruhák, kisebb pénzbeli adományok, sorolja Felícia boldogan a felajánlások sorát, melyek között nemcsak vásárhelyi de szép számmal vidéki is akadt.
Csongrádról például egy gázszerelő kereste őket, hogy átjön, felmér mindent és segít olcsón radiátort szerezni, de mástól is kaptak hasonló ajánlatot, sőt tanácsokat is.
Közösségi összefogás is indult a család megsegítésére, a Pálffy utcai óvodában csütörtökön például becsületkasszás jótékonyság estet szerveznek javukra.