Hatvanmilliós kárt hagyott maga után a szegedi raktártűz

Tűz ütött ki szerda délután egy szegedi, Üstökös utcai raktárépületben – írtuk az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleménye nyomán még tegnap.
A megyei igazgatóság ma közzétett beszámolója szerint a csongrádi megyeszékhely öt tűzoltóegységét és a műveleti szolgálat szakembereit is az belvárosi épülethez riasztották. Mint írják, mire a helyszínre értek a lánglovagok, már sűrű fekete füst gomolygott fel az ingatlan udvaráról; azt a város szinte minden részéből látni lehetett.
Az egyenruhások két vízsugár fedezete mellett légzőkészülékben kezdték meg a felderítést. Később négy vízsugár mellett határolták körbe és oltották el a tűzet.
A lángok a szomszédos lakóházat is veszélyeztették, az egységek gyors és szakszerű munkájának köszönhetően azonban nem terjedtek tovább.
Személyi sérülés nem történt, a kár azonban mintegy hatvanmillió forint.