Menyegzőre gyűltek össze a színházban

A Szegedi Kortárs Balett rengeteg elismeréssel, díjjal büszkélkedhet, és nem utolsó sorban remek előadások gazdagították eddig is a társulat történetét. Az egyedi művészi arculat megteremtésében kitüntetett szerepe van Juronics Tamás Kossuth-díjas vezető-koreográfusnak is, aki olyan látvány- és formavilágot hoz létre előadásról előadásra, ami összetéveszthetetlenné teszi a csoportot.

Jelen darab koreografálása (amelyet november 13-án, vasárnap csodálhattunk meg sokadmagunkkal a Nagyszínházban) azonban nem a fent említett művész nevéhez köthető. Enrico Morellinek nem ez az első közös munkája a társulattal: a tavalyi évadban a Moderato Cantabile egy, a mostanihoz hasonló sikeres egymásra hangolódásnak, a közös jövő méltó megalapozásának tekinthető.

A Menyegző című előadásban Morelli (aki a díszletért is felel – erről később még szót ejtünk) egy házasságkötés szertartását meséli el, amely során az esemény miatti öröm vegyül a veszteség miatti fájdalommal és felindultsággal az élet új titkának kapujában. Ez a vegyes érzés elindít egy táncot, mely elűzi a szexualitás és az elmúlás rejtélyeiből eredő kezdeti félelmeket. Lépésről lépésre, a koreográfia előrehaladtával, növekszik a hevület és a szenvedély. A szereplők közötti távolság is fokozatosan csökken, egészen addig, amíg a félelmek és kétségek teljesen szertefoszlanak, és át lehet lépni az új életbe vezető kapun.

Igor Stravinsky erőteljes, női és férfi kórust magába foglaló dallamai akár narrációnak is beillenek, amelyek tökéletesen illeszkednek a darab hangulatához.

Ehhez párosul egy rendkívül letisztult színpadkép. A fekete háttérből csak egy fehér, sejtelmesen áttetsző, krepphatású, kreatívan megvilágított válaszfal bontakozik ki, amelyet a táncosok mozgatnak, tekernek, így maga is szereplőjévé válik az előadásnak. A jelmezek (Bianca Imelda Jeremias) követik ezt a letisztultságot, mindenki fehér-krém-drapp színekben pompázik, minden felesleges sallang nélkül.

A mozdulatok hű tükrözői a fiatal pár és a körülöttük sereglők érzelmeinek. Kellemesen vegyül a szépség és harmónia a zaklatottsággal és a jövőt illető bizonytalansággal. A látványt alapvetően a fény-árnyék kontrasztja uralja, ami a záróképben éri el csúcspontját, amikor is a fiatalok – a közönségnek hátat fordítva, és így csak fekete sziluettjükkel jelezve ottlétüket – megindulnak közös, fényárban úszó jövőjük felé.

ÉR.

Fotók: Szegedi Kortárs Balett facebook oldala/ Futár Ernő