Csecsemők varázsolhatják zöldebbé Susánt

A tavalyi évben vette kezdetét az a program, miszerint minden év ezen időszakában, az elmúlt egy évben született csecsemőknek fát állítanak Susán városrészben.
A Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város által támogatott faültetésen 39 gömbakácfát helyeztek a földbe, melyet egyelőre az elmúlt évben született 39 csecsemő szülei és testvérei fognak gondozni, és ahogy cseperedik a gyerkőc, cseperedik a fa is, zöldül és lombot növeszt, ezzel szépítve Susán városrészt.
Almási István, Hódmezővásárhely polgármestere külön megköszönte Bálint Gabriella önkormányzati képviselőnek, hogy a tavalyi évben elindította ezt az ötletet. Illetve örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a tavalyi évekhez képest idén növekedett az újszülöttek száma Hódmezővásárhelyen. „Jó egészséget, erőt a gondoskodáshoz, és éljenek boldog családi életet” – ezt kívánta Almási István a jelenlévő családoknak.
„Szeresd a gyermekeket! Ne legyen bús, komoly, szemének tükriből játsszék örök mosoly” – ez a Pósa Lajos idézet szerepel azon a táblán, melyet a Serháztéri játszótér mellett, az újonnan ültetett fák közelében állítottak fel.
A családok együtt kötötték rá a szalagra húzott, névvel ellátott címkét, a saját fájukra, melyet ezután közösen gondoznak.
RV