Egy ősi törzs hajtásai, az Elekek

A több, mint ötszáz oldalas családkönyv három nagy fejezetben tárgyalja a hódmezővásárhelyi Elek család évszázadokon átívelő történetét. A szerzői bevezetőben olvasható, hogy Dr. Elek András 1984-ben kezdett foglalkozni családkutatással: felesége anyai és apai ágának utánajárását követően az Elek família históriájának felgöngyölítéséhez fogott hozzá. A harminc év kutatásait és történeti forrásait összegző kiadványban helyet kapott egy családfa- és családtörténeti kutatások módszertan, így a Magyar Elektronikus Könyvtárban hamarosan elérhető könyv kiváló alapot nyújthat a „kezdő” családkutatóknak is. Szenti Tibor író, néprajzkutató ajánlójában egy mélyen érző ember racionális, példát mutató teljesítményeként ír a szerzőről, aki a száraz tényeket remekül oldotta és tette olvasmányossá a szájhagyományok és a családról írott elbeszélések által. Dr. Elek András információgyűjtése során az összes, egykori Elek lakhelyet – Borsod megyétől a mai magyar határon kívül eső területekig ‑ személyesen is felkereste rokonok és adatok után kutatva.
A könyv első része az Elek család 1745-ig terjedő történetét tárgyalja. Dr. Elek András kutatásai alapján az Elek családnév a legősibb, „legmagyarabb” nevek egyike, mely már az Árpád-kortól kezdődően előfordult és kizárólag a történelmi Magyarország területén lelhető fel. Az első levéltári dokumentum 1280-ból, a mai Kazinbarcika (egykoron Barch) területén élő Elekekről számol be. Barc(ika) környékéről (Görömbölyről) 1631-ben települt át az 1627-ben nemességet szerezett Elek Jakab – feleségével Gyarmathy Katalinnal és gyermekeivel – a szintén Borsod vármegyei Nemesbikkre. Kisebbik gyermeke, János mesterséget tanulni ment az Ung vármegye egykori székhelyére, Nagykaposra. Az 1738/39-es pestisjárványt követően Elek András fazekasmester, aki a Hódmezővásárhelyen élő Elekek őse, a jobb megélhetés reményében – egy 4-5 éves karcagi tartózkodást követően – 1745 márciusában Vásárhelyre költözött két fiával és második feleségével. Az ez évi összeírásban Fazekas Andrásként, mint foglalkozásra utaló előnévvel szerepel.
Ekkortól kezdődik az Elek család 270 évre visszanyúló vásárhelyi fejezete. A református vallású családfőt és fiait a dél-alföldi város első fazekasai között tartják számon, akik úttörő szerepet játsz(hat)ak e jellegzetes vásárhelyi mesterség meghonosításában a török hódoltság után elnéptelenedett városban. A Vásárhelyen és a környékén élő Elekek mindannyian András és Sándor leszármazottai, akik az újutcai tizedben, közvetlenül a Kistó ér partján építettek házat és műhelyet a mai Klauzál utca bal oldalán. A 19. századtól kezdtek gazdálkodni az Elek családok, szereztek mind több és több földet, és váltak Vásárhely gazdatársadalmának megbecsült tagjaivá. A 1900-as évek elején 36 Elek család élt a városban. A kötet bemutatja a szűkebb közösségért, a városért aktívan és odaadóan tevékenykedő vagy a hazaért harcoló, elesett családtagokat. Dr. Elek András nem hagyta ki a bűnöző életmódot folytató „betyár” Elekeket sem, és közölte a velük kapcsolatos adomákat és publicisztikai műveket is.
A szerző részletesen foglakozik a szűkebb család, a közvetlen felmenők életútjával, számos családi történetet, fotót és más korabeli iratot közöl az Elek családkönyvben. A kiadvány függelékében olvashatóak a nemesbikki, nagykaposi, sajószentpéteri és domaházi Elek „rokonságok” [az idézőjel azt jelzi, hogy nem sikerült minden kétséget kizárólag feltárni a rokoni szálakat] története, így téve teljessé a családi históriás albumot.
A 730 év című könyvet Dr. Miklós Péter történész, az Emlékpont vezetője ajánlja az érdeklődők figyelmébe. A szerzővel a kötet lektora, Szenti Tibor író, néprajzkutató beszélget az Elek család történetéről. Az esten fellép Zoltán Péter Bessenyei-díjas klarinétművész és Borsos Annamária Príma- és Péczely-díjas zongora művésztanár.
Elek András
a bemutató szervezője, a szerző fia