Nem vergődtek a zárral: a falon át mentek a trafiktolvajok

Vádemelést javasol a szegedi rendőrség egy lopással gyanúsított baksi testvérpár ellen, miután – a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint – még a nyáron megbontották egy szegedi dohánybolt falát, majd elvittek onnan csaknem hárommillió forintnyi kávét és cigarettát.
Forrás: Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság
A két harminchárom éves férfi a kihallgatásán mindent beismert. Azt is elmondták a nyomozóknak, hová rejtették el az eltulajdonított árut.
A páros a trafikrabláson kívül más betöréses lopásokkal is meggyanúsították.
Forrás: Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság
A vádemelésről az illetékes ügyészség hivatott dönteni.