Könyv őrzi a vásárhelyi Elek család históriáját

Egy több mint hétszáz éves családi históriát foglalt kötetbe Elek András hódmezővásárhelyi famíliakutató a most megjelent 730 év – az Elek család története című krónikájában.
A könyv a középkortól napjainkig tekinti át a Kárpát-medencében élő Elek család városunkba származott ágának történetét.
Forrás: Elek András
A kötethez írt ajánló tanúsága szerint a református vallású kisnemesi család az 1700-as évek derekán települt Hódmezővásárhelyre Borsod vármegyéből. A török hódoltság után szinte elnéptelenedett Dél-Alföldre két fiával érkezett családfő úttörő szerepet játsz(hat)ott a helyi fazekasság megteremtésében.
Később leginkább földművelésből és gazdálkodásból tartották el családjaikat az Elekek – gyarapították a família vagyonát, hozzájárulva ezzel szűkebb közösségük, illetve városuk fejlődéséhez.
Forrás: Elek András
A harminc év kutatásait összegző több mint ötszáz oldalas könyvet október 28-án, pénteken, este hat órakor mutatják be a helyi olvasóközönségnek a Városháza dísztermében. A kiadványt Miklós Péter történész, az Emlékpont vezetője ajánlja az érdeklődők figyelmébe. A szerzővel a történtei munka lektora, Szenti Tibor író, néprajzkutató beszélget.
A díszbemutatón fellép Zoltán Péter Bessenyei-díjas klarinétművész és Borsos Annamária Príma- és Péczely-díjas zongora művésztanár is.