Elhunyt Tóth István művész, fotográfus

Tudtuk, hogy régóta küzd betegségével, mégis megdöbbentett halálának híre. Nemcsak fotóművészként, hanem barátként is érzem hiányát. Fotóművészként egyike a legnagyobbaknak, barátként pedig a legkedvesebb. Gyakran „dolgoztunk” együtt különböző zsűrikben, többek között az Év természetfotósa pályázatra érkező képek elbírálásában. Rokonszenvvel és segítő kritikával figyelte a pályázatok anyagát, szakmai-művészi megjegyzéseire érdemes volt odafigyelniük a nyilvános bírálatokon jelenlévőknek. A zsűrizéseket, amelyek hosszú ideig eltartottak, Tóth István híres dióágyás pálinkája tette kibírhatóbbá.
Tóth István Nyáregyházán született 1923. július 26-án, kisgyermek volt, amikor szülei Ceglédre költöztek, s élete végéig ragaszkodott szeretett városához. Első fényképezőgépét szorult helyzetben lévő barátjától vette családi fotók készítésének szándékával. Véletlenül került kezébe egy fotós szaklap, benne Haller Frigyes, a kiváló szakíró fotóművészetről szóló tanulmányával, mely magával ragadta. Ismeretlenül kopogtatott be a mesterhez, aki a kezdő munkáiban meglátta a tehetséget. A fiatal fotográfus megszívlelve Haller igen szigorú képbírálatait több év kemény munkája után eredményesen mutatkozott be a Bordeaux-i fotószalonon, mely évtizedeken át tartó rendkívül sikeres pályájának kezdetét jelentette.
Bár az 50-es, 60-as években a vasfüggönyön át igen nehéz volt „Nyugatra” képeket küldeni, Tóth István páratlan kitartással juttatta el kollekcióit Ceglédről a világ valamennyi kontinensére: 52 országban több mint 2237 nemzetközi kiállításon bemutatott műveiért 327 díjjal jutalmazták, 1980-ban New Yorkban az Évszázad kiváló fotóművésze címet is megkapta. Részt vett az Európa fotóművészetét bemutató, kétéves észak-amerikai vándorkiállításon, Innsbruckban és Münchenben a Tízen a csúcson című világkiállításon.
A számos díjjal, elismeréssel kitüntetett fotóművész a hazai és nemzetközi kiállításokon 300-nál több arany-, ezüst- és bronzérmet, diplomát nyert. Gyakran látogattam el ceglédi otthonába, de ezekkel a díjakkal, és világot járt fotóival nem találkoztam sem a falakon, sem a polcokon. Xantus Gyula (1919-1993), Balázs János (1905–1977) és más festőművészek képeivel viszont ki volt tapétázva szinte az egész lakás. A múzeumok, ha ezeknek a festőknek rendeztek gyűjteményes kiállítást, tőle kérték kölcsön a műveiket.
A klasszikus fotográfia egyik utolsó mestere volt, rendkívüli szakmai tudás, kompozíciós érzék teszi összetéveszthetetlenné képeit. Legsikeresebb portréja a Nehéz út volt, mely saját életének is szimbólumává vált.
Ismert és kevésbé ismert, de jelentős képzőművészekről, írókról, a szellemi élet nagyjairól készített fotói Barcsay Jenő, Czóbel Béla, Borsos Miklós, Illyés Gyula, Déry Tibor, Farkas Ádám, Fejér Csaba, Bortnyik Sándor, Pátzay Pál, Szabó Vladimir, Tóth Menyhért, Xantus Gyula, Papacrisztos Andreas, Papi Lajos, Szervátiusz Jenő, Boldizsár Iván, Benedek Pérter, Anna Margit, Kurucz D. István és mások arcvonását, karakterét őrzik.
Mint már említettem, alapító s egyben a legidősebb tagja volt a Magyar Fotóművészek Szövetségének. Pest megye és Cegléd díszpolgára, Balázs Béla-díjas, Érdemes művész, a Magyar Köztársasági Érdemrend birtokosa, számos nemzetközi fotográfiai társaság tiszteletbeli tagja. 2002-ben a Magyar Fotóművészek Szövetsége elnökeként az én tisztem volt átadni az Életmű-díjat számára.
Saját sikerein túl hírnevet szerzett a magyar fotóművészetnek. Képei részévé váltak a magyar fotográfiának. Elsősorban klasszikus stílusú, tökéletesen világított, kiegyensúlyozott tónusrendű művészportréi, a magyaros stílus témaválasztása vezérelte falusi életképei emelkednek ki az életműből. A természet, mint téma finom hangulatú tájképein jelenik meg.
Mintegy 50-60 ezer regisztrált – archívumában rendszerezve őrzött – felvételt készített. Összeállította és rendszeresen bemutatta az Öt világrész fotóművészete c. kiállítást, amelynek anyagát a világ akkori legrangosabb, legsikeresebb fényképészeinek, fotóművészeinek képeiből válogatta: Akio Fuji, Alan Jackson, Antero Takala, Aszmann Ferenc, P. F. Angelo, Bikash Das, Chris Hinterobermaier, David A. Williams, dr. Willy Hengl, Gits Emile, Jensen Jorgen, Gunar Binde, Jiri Horák, Jose Antonio Gonzalez, Kari Kiljunen, Leopold Fischer, Martin Martincek, Martin Paul, Michelsen Adolf, Milson Hugh, Rhee Shang Tae, Wellington Lee talán jelzi a gazdag névsort. Megtisztelő volt számomra, hogy több fotómat beválogatta gyűjteményébe, és hogy több alkalommal rendezhettem meg kiállítását, vagy mutathattam be a gyűjteményéből válogatott képeket.
Cegléd város és a Magyar Fotóművészek Szövetsége saját halottjának tekinti, én pedig barátként búcsúzom Tőle.
Eifert János