Foglalkoztatási program indult Csongrád megyében

Új foglalkoztatási programot indított a Csongrád megyei önkormányzat és a helyi kormányhivatal: az egymilliárd forintos projekt elsődleges célja egyszerre orvosolni a munkanélküliség és a megyei munkaerőhiány problémáját, a munkaerő-piaci kereslethez igazított képzési programokkal, illetve a munkaadóknak nyújtott támogatásokkal javítani a foglalkoztatási helyzeten.
A kormányhivatal statisztikái szerint augusztus végén 9041 álláskereső szerepelt a nyilvántartásban (2471-gyel kevesebb, mint egy évvel korábban, fele annyi mint 2010 augusztusában), miközben a megyei adatbázisokban 20 ezer állásajánlat szerepel. A munkakeresők tizenhárom százaléka pályakezdő, így a program nagy hangsúlyt fektet rájuk, de szeretne új embereket behozni a munkaerőpiacra a GYED-ről, GYES-ről visszatérők, valamint a megváltozott munkaképességűek közül is.
Hollósi Szabolcs, a programot megalapozó helyzetelemzést készítő BFH Európa Kft. ügyvezetőjea témában tartott hétfői sajtótájékoztatón elmondta, Csongrád megye településein – leszámítva a önálló projekttel készülő két megyei jogú várost, Szegedet és Hódmezővásárhelyt – csökken a munkaképes korú lakosság aránya, és bár javult, az országos átlagnál rosszabb az iskolázottság, ráadaásul jelentősen csökkent a szakképzésben tanuló diákok száma. Mindemellett a fiatal, képzett munkaerő elvándorlása is egyre nagyobb problémát jelent. Elhangzott, az elmúlt években gyakorlatilag megszűnt a kereslet a képzetlen munkaerőre, de csökkent a betanított munka iránti igény is, azaz elsősorban szakképzet emberekre van szükség.
A probléma megoldásában segíthet, hogy a programban a munkaadói igényekhez igazodó képzések, tréningek, rövidebb tanfolyamok indítására is van lehetőség – mondta Hollósi Szabolcs.
(Borítókép: illusztráció; forrás: Pixabay.com)