Kolozsváron is járt a makói román közösség
A Makói Román Nemzetiségi Önkormányzat kétnapos kirándulást szervezett Romániába, melyen mintegy 50-en vettek részt.
Albert Barbara – Makó
A makói román közösség a hétvégén 50 fővel indult Romániába. Kirándulásuk érintette Aradot, Nagyváradot, Kolozsvárt, Tordát, Dumbravát, Gyulafehérvárt, Sugágot, Dévát.

– Utazásunk során körbenéztünk Kolozsváron, meglátogattuk a katedrálist és a múzeumot. Tordán sóbányába mentünk, én is először láttam, gyönyörű látvány várt bennünket. A dumbravai kolostorba, ahol 110 gyermeket gondoznak, a makói románok nevében segélyt vittünk. Csodás környezet fogadott, szavakkal kifejezhetetlen, amit ott láttunk. Gyulafehérváron sétáltunk a történelmi városrészben majd Sugágon, a havasok felé szálltunk meg. Kirándulásunkból nem hagyhattuk ki Dévát és híres várát – mesélte Birta Júlia Mihaéla, a Makói Román Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.

Az utazáson nemcsak románok, hanem magyarok is részt vettek. A csapat nagyon jól érezte magát. Korábban már jártak Eleken, Gyulán, Kétegyházán, Tornyán és Pécskán.

– Akik a román táborunkban megismerkedtek nyelvünk alapjaival, elég jól felhasználták a tudást a két napon. Egyre nagyobb az érdeklődés a román iránt, felnőttek is jelezték, hogy szeretnék elsajátítani. A határ mentén élünk és előny, ha valami beszéli a környező országok nyelvét. Vittünk magunkkal makói szuveníreket, hogy a várost egyaránt támogassuk, hiszen sok segítséget kapunk – árulta el Birta Júlia Mihaéla.
