Sikeresek a roma önkormányzat programjai
Egyetlen felszólaló volt a Makói Nemzetiségi Roma Önkormányzat csütörtök délelőtti közmeghallgatásán. Ő is csak azért kért szót, hogy elmondja, mennyire tetszett neki a legutóbbi rendezvény.
Major Zsuzsanna – Makó
Nagyon remek, jó hangulatú rendezvény volt a a múlt hétvégi Honvéd Városrésznap – erről beszélt a közmeghallgatáson Diószegi Rita, az egyik helyi lakos.

A közmeghallgatás után rendes ülést tartottak. Gilingerné Ráday Krisztina elnök tartott beszámolót a fontosabb eseményekről. Ebből kiderült, a roma önkormányzat sokkal nagyobb hangsúlyt fektet a színvonalas, kulturális programokra, összejövetelekre, mint eddig bármikor. Májusban Roma Családi Napot rendeztek, de ismeretterjesztő előadások és Holokauszt emlékműsor is volt az idén. Ezután tárgyaltak az első félévi gazdálkodásról.

Kiderült a Roma Nemzetiségi Önkormányzat 3 millió forintból gazdálkodik az idén, ez a korábbi évekhez képest az eddigi legmagasabb összeg. A közmunkaprogramba is becsatlakoztak, abban 11 millió forintból 25 főt foglalkoztatnak. Ezt szeretnék továbbra is megtartani. A roma önkormányzat keresi a pályázati lehetőségeket, bár volt egy olyan, amit sajnos nem kaptak meg, kecsegtető az a beadott projektjük, ami mezőgazdasági fejlesztésekre irányul.