Makóra került Szeki bácsi életműve
A Makó-Bogárzón született grafikusművész, Szekeres István több száz műtárgyból – festményekből, grafikákból, reklámgrafikai tervekből – álló életművét a városnak ajánlotta fel, így az a makói József Attila Múzeum művészeti gyűjteményébe került.
Oláh Nóra – Makó
Makó címere, a József Attila Múzeum (régebbi) logója, illetve a városi könyvtár emblémája – három azok közül a reklámgrafikai munkák közül, amelyekkel az idén a kilencvenedik évébe lépő művész hozzájárult városunk arculatához.
Szekeres István – vagy ahogyan ma leginkább ismerik és szólítják tisztelői – Szeki bácsi 1927-ben született a Makó melletti Bogárzón. A makói középiskolás évek után Budapesten, előbb a Magyar Iparművészeti Főiskola, majd a Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatója, ott szerzett diplomát 1953-ban. Azóta elsősorban tervezőgrafikai munkásságáról vált ismertté; számos embléma, logó, címer, könyv- és arculatterv fűződik a nevéhez. A több hazai és nemzetközi díjjal kitüntetett művész alkotásait még Japánban is kiállították.
A Budapesten, a Százados úti Művésztelepen élő Szeki bácsi az idén azzal az ajánlattal kereste meg a makói városvezetést, hogy szülőhelyére hagyná alkotásait. Így ez az impozáns, több száz darabból álló életmű, egységes gyűjteményt képezve, a makói múzeum műkincs-készletét gazdagítja.
Szikszai Zsuzsanna, a József Attila Múzeum igazgatója is érthető örömmel fogadta ezt a megtisztelő gesztust Szekeres Istvántól, a város díszpolgárától. Örvendetesnek tartja, hogy így nem tagolódik sokfelé ez az értékes kollekció, hanem jól áttekinthető, vizsgálatra és kutatásra alkalmas művészeti anyagot alkot.

Ez a – jelenleg leltározás alatt álló – életmű hamarosan még több alkotással egészül ki. Most ért véget ugyanis a Józsefvárosi Galériában megrendezett kiállítás, amely Szekeres István pályafutását mutatta be. A száznál is több művet felvonultató tárlat nagy része bogárzói ihletésű képekből állt.
Szikszai Zsuzsanna a kiállítás helyszínével kapcsolatban is egy sajátos, makói összefüggést említett: Józsefváros polgármestere, Kocsis Máté a nemrég elhunyt festő- és grafikusművész, Kocsis Imre unokaöccse…
Szeki bácsi sokszínű életművébe természetesen a makói közönség is bepillantást nyerhet, hiszen november 30-án kiállítás nyílik a makói múzeumban, a gyökereihez mindig szívesen visszatérő alkotó műveiből. A születésnapjához közeledő művésztől láthatunk majd a természet által ihletett akvarell- és temperafestményeket, könnyed vonalvezetésű grafikákat, tanulmányrajzokat és emblematikussá vált reklámgrafikai terveket.

„Ez a kiállítás jó apropó lesz arra, hogy megköszönjük ennek a mindig közvetlen, eleven szellemű, nyitott természetű művésznek az együttműködését és a barátságát, valamint az életmű adományozásának egyedülálló gesztusát”, jegyezte meg a múzeumigazgató, és hozzátette: „Mindenkit még az életében kell megbecsülni, amikor van rá lehetőség, hogy ezt kifejezzük!”
(A fotók a Józsefvárosi Galériában rendezett kiállításon készültek.)