Kérem, ez itt nem Amerika! – Interjú Blasinszky Zsolt méhésszel
Az utóbbi években sokan vágtak bele a méhészkedésbe úgy, hogy semmilyen ismeretük nem volt erről a szakmáról. Különböző fórumokon többen hangoztatják, hogy nincs is szükség elméleti oktatásra, a lényeg a gyakorlat. Osztja ezt az álláspontot?
A méhészet az állattenyésztés egyik legszebb, ugyanakkor a legbonyolultabb ága is. Általam nagyra tartott, negyven-ötven éve méhészkedő kollégák is évente tanulnak valami újat.
Forrás: Méhészet
De mit tanul az a méhtartó, aki még az alapokkal sincs tisztában? Előbb-utóbb az állománya bánja. Sőt, a nagy méhsűrűség miatt a szomszédos méhészeteknek is kockázatot jelent egy-egy felelőtlen méhtartó. Ha valaki sikeresen akarja űzni ezt a mesterséget, tisztában kell lennie legalább az alapokkal. A forgalomba is csak akkor mehet ki az autós, ha megtanulta a KRESZ szabályait.
Az apróhirdetéseket böngészve úgy tűnik, a méhészkedési kedv sokaknál alábbhagyott: nem ritka, hogy kaptárral és mézzel számolják föl méhészetüket. Mi ennek az oka?
Sokan kényszerűségből vágtak bele a méhészkedésbe: megszűnt a munkahelyük és úgy gondolták, a jövőben a méhek tartják el őket. A fejlesztés azonban pénzigényes, így akinek megélhetési problémája van, az nem tud elegendő pénzt invesztálni a méhészetébe. Inkább leépít, és máshol keres munkát. Ráadásul folyamatosan rossz éveket zárunk: korábban megszoktuk a 20 kilós átlagokat akácon. A mézpiac sem kényeztet el bennünket. Eddig kevés méz volt, de a felvásárlók jó áron átvették. Az idén a béka feneke alatt vannak a felvásárlási árak is.
Tervezés vagy gyomorfekély
Többen pályázati forrásokból kezdtek neki méhészetet építeni. Nem gondolja, hogy ők könnyebben átvészelhetik ezeket a szűkös esztendőket?
Nem tudom, hogyan lehet pályázatokból működő rendszert megépíteni. Hallottam egy esetről: szaktudás és tapasztalat nélkül egyből 200 családdal kezdtek. A második évre az állomány fele elpusztult, a harmadik évre teljesen kiürültek a kaptárok. Sikeres sztorikat pedig csak az újságban olvasok, de személyesen még nem láttam.
Kérem, osztályozza a magyarországi méhészeteket!
Kicsinek nevezném az 50 család alatti méhészeteket. Hozzáteszem, egy jól képzett, profi méhész ekkora állománnyal is el tudja tartani magát. Egy 100 családos vándorméhész, még rossz években is, el tudja tartani a családját. Közepeseknek számítanak a 100-200 családdal dolgozó méhészetek. Efölött vannak a nagyok, akik családi manufaktúrákban dolgoznak.
Önök 150-170 családdal méhészkednek Szeged környékén. Nem gondolt arra, hogy felfuttassa az állományát 300 család fölé?
De, voltak ilyen terveim. Egy igazi nagy méhészetet szerettem volna fölépíteni. Az utóbbi években azonban sok minden letisztult bennem. Kérem, ez nem Amerika! Itt egészen más típusú méhészkedést folytatunk. Kizártnak tartom, hogy valaki több száz családos állományt – huzamosabb ideig – gazdaságosan tudjon fönntartani.
Magyarországon kisebbek a méhlegelők, mint a tengerentúlon, nem tudnak eltartani több száz, vagy több ezer családot. Ráadásul nálunk a családi méhészetek működnek jól, és külsős alkalmazottakkal nem szívesen dolgoztatunk. Ez is korlátja a terjeszkedésnek.
Ha az állományát nem bővíti, hogyan tud növekedést elérni?
Tudok olyan méhészt, aki 200-300 családdal vándorol, de arányaiban kevesebb mézet termel nálam. Ha egy méhésznek arra sincs ideje, hogy megfelelően kontrollálja a munkafolyamatokat, annak csak stressz, idegeskedés és gyomorfekély lesz a vége. Így egyáltalán nem kifizetődő a méhészkedés. Vándorláskor azt látom, hogy a méhészek fele lekési a fenti akácot, mert rosszul időzítenek. Amikor túl vagyunk az első 5-6 kilós napon, ők még csak akkor érkeznek. Úgy gondolom, hogy precíz tervezéssel, jól szervezett logisztikával és egy kisebb állománnyal többre lehet jutni.
Ütős hadsereg
Hogyan? Miként lehet kisebb létszámmal sikeresebben méhészkedni?
Egy jól karbantartott, ütőképes hadsereggel kell tavasszal megkezdeni a méhészkedést. Szeretném aláhúzni azt a szót, hogy hadsereggel. Áprilisban minimum 4-6 keretnyi fiasításnak kell lennie egy-egy kaptárban. Ilyen erősségű családokkal érdemes munkának látni. Ehhez nagyon fontos a telelőhely minősége. Szeged környékén végre megtaláltam a megfelelő téli bázist: rengeteg a vadszilva, a gyümölcsfa, a fűzfa, a mogyoró és a repce. Egy ilyen méhlegelő elengedhetetlen a kora tavaszi erősítéshez.
A siker másik kulcsa: a jó méhanya. Komolyan veszem a szakirodalmat, így jelölt anyákkal dolgozom, amelyeket kétévente cserélek. Megéri.
A vándorláskor egyben mozgatja az egész állományt?
Forrás: Méhészet
Nem, kettéválasztom a csapatot. Nagyon fontos, hogy két állománnyal tudjak dolgozni. Ha az egyikkel bármilyen probléma adódik, ott van a tartalékállomány. Ügyelek arra, hogy év közben ne is legyen keveredés.
Az önök méhészetében hogyan szervezik meg a vándorlást?
Minden esetben egy mérleggel ellátott próbacsaládot helyezünk ki a területre. Nem vaktában vándorlunk: ahogy beindul a mézelés, akkor viszem a többi családot is. Leginkább a napraforgó a kockázatos, mert nem mindig mézel. Elengedhetetlennek tartom, hogy jó kapcsolatom legyen a méhésztársakkal és a gazdákkal, mert rengeteg hasznos információt átadunk egymásnak.
Vándorméhészként igyekszünk teljesen kiaknázni az országban rejlő lehetőségeket. Évente körülbelül 1000 kilométert vándorlunk. A repce, az akác és a napraforgó mellett járunk még selyemfűre, hársra, gyalogakácra. Szívesen próbálkoznék az olajretekkel is. Az idei évben az akác és a selyemfű húzott ki a bajból.
De hol itt a pénz?
Ön szerint Magyarország nem Amerika, hogy a gazdák fizessenek a méhészeknek. Mégis, vannak erre vonatkozó kezdeményezések?
Csendesen mondom: igen. Gyerekcipőben járnak a fizetős megporzásos tevékenységek. Reménykedem, hogy ezt följebb lehet futtatni. Egy mezőgazdasági cég munkatársaival tárgyalunk, akik olyan napraforgó hibrideket szeretnének létrehozni, amelyeknek a nektárhozama nagyobb. Az új napraforgó megporzásában veszünk részt. Ide olyan állománnyal kell fölsorakozni, ami előzőleg nem volt napraforgón, hogy a méhek még a szőrzetükön se tudjanak virágport átvinni.
A méhészek nagy többségének az okoz fejfájást, hogy nem tudnak kijutni a piacra, és nem tudják jó áron értékesíteni a mézüket. Édesapja és ön is működtet egy-egy kiskereskedést. Megéri?
Forrás: Méhészet
Feltétlen! Függünk a nagykereskedőktől. Megszokták a méhészek, hogy amikor kevés a méz, hívogatják őket a felvásárlók. Mostanában sehol sem csörög a telefon. Szerintem a hazai kiskereskedelemben van némi potenciál. Nálunk a feleségem, Emese jelezte, hogy szívesen árulná a mézet a házunknál. Először csak szállingóztak a vevők, de később beindult az üzlet. Előfordult, hogy 30 kilométerről is eljöttek mézért. Ha egy méhész kiskereskedelemben el tudja adni a készletének felét-kétharmadát, akkor megmenekült, mert nem függ a piactól. Szerencsére a mézet el lehet tenni több évre is, mert nem romlik meg. Még a rendszerváltás előtt nagyapám vásárolt az ’50-es évekből származó mézet, ami egy viasszal bevont lőszeres tartályban volt. Bevizsgálták, cseppet sem romlott a minősége, csupán kicsit nőtt a savtartalma.
Hogyan tudják megszólítani a vásárlókat? Miként lehet kialakítani a megfelelő ügyfélkört?
Ez a legnehezebb. Hirdetni kell! Használjuk a Facebookot, hirdetünk az interneten, de a legjobb, amikor szájról-szájra jár a jó hírünk. Ha elégedettek a vásárlók, akkor nőni fog a vevőkör. A mézet sok esetben a méhész személyisége adja el. Kimondottan a vásárlóknak tartok itthon – Szerbiából hozott 600 forintos – hamis mézet, hogy össze tudják hasonlítani a valódival. De ha kell, kiviszem őket a kaptárokhoz is, hogy elhiggyék: nálunk minőségi terméket vásárolnak.
NÉVJEGY: Blasinszky Zsolt méhész
A Blasinszky család 1948-ban kezdett el méhészkedni. A nagypapa után Zsolt édesapja is méhész lett. Így nem csoda, hogy ő és testvére is ezt a hivatást választották. Zsolt már gyerekként méhanyákat nevelt, ebből tett szert némi zsebpénzre. Szeged-Baktóban él feleségével, Emesével, 10 éves fiával, Zsolttal és 6 éves lányával, Lénával. A méhésziskolát Hódmezővásárhelyen végezte.
