Év fürdője: hatodik lett a Hagymatikum
A beérkezett szavazatok alapján országosan és kategóriájában a hatodik, míg a megyei fürdők rangsorában a harmadik lett a makói fürdő az Év fürdője szavazáson.
Korom András – Makó
Csak a mórahalmi Szent Erzsébet Gyógyfürdő és szegedi Napfényfürdő Aquapolis kapott több szavazatot a Hagymatikumnál az Év fürdője szavazáson a megye fürdői közt, ráadásul az Auquapolis az Év fürdője, míg a Szent Erzsébet és a Hagymatikum az Év Feltörekvő fürdője kategóriában indult.
A fürdők három kategóriában versenyeznek egymással. A legnagyobb és legismertebb, valamint nagyvárosokban található fürdők „Az Év Fürdője” kategóriában, a regionálisan ismert fürdők „Az Év Feltörekvő Fürdője”, míg a kis településeken található kis fürdők „A Helyiek Kedvenc Fürdője” kategóriákban indulhattak. A Hagymatikum az Év Feltörekvő Fürdője kategóriában versenyzett. Ezt a kategóriát a mórahalmi fürdő nyerte meg.