Pálfai atya az együttérzést hiányolja menekültügyben

A makói plébános, korábbi szegedi katolikus egyetemi lelkész nehéz szívvel figyeli a magyar közélet népszavazásba torkolló kommunikációját a kvótanépszavazással kapcsolatos egyházi hallgatás miatt. Pálfai Zoltán ezért levelet küldött a SZEMlélek blognak.  A levél alább olvasható:

MH-Makó

„Kedves Testvérek!

Mához négy hétre népszavazás.

A kérdés és annak háttere szinte mindenkit megmozgat. Engem szomorúsággal és bosszúsággal tölt el, hogy a kormánykampány és a „királyi média” hírei mennyire egyoldalúan kommunikálják a népvándorlás rendkívül összetett problematikáját. Magyar egyházunk felelős vezetői pedig  – tisztelet a kivételnek – írásban, hivatalos nyilatkozatban mind a mai napig nem reagáltak a krízisre. Püspöki Karunk – egyelőre – hallgat.

Éppen ezért összeszedtem néhány, általam fontosnak vélt egyházi megnyilatkozást, melyek evangéliumi alapokon állva és az egyház társadalmi tanításának fényében, nem pedig a félelem és az egyoldalú tájékoztatás jegyében közelítik meg a kérdést. Tapasztalatom szerint híveink jó része szeretne tisztábban látni. Ezért készítettem el ezt az összeállítást, mely természetesen nem teljes körű. Szívesen fogadom a kiegészítéseket.

A magyarországi szerzetesrendek tavalyi nyilatkozatának e részlete számomra mindennél jobban kifejezi azt az irányt, ami felé hazánkban és egyházunkban törekedhetnénk:

Hazánkban, ahol oly nagyon hiányzik a társadalmi bizalom, az egymás iránti bizalom, nem szeretnénk belenyugodni abba, hogy közösen azt éljük át, elzárjuk szívünket mások szenvedése elől. Akármi is legyen a helyes politikai megoldás – s egyértelmű, hogy itt okosságra és távlatos bölcsességre van szükség –, egy biztos: csak annak az embernek és annak az országnak van jövője, aki és amely képes az együttérzésre, képes átlépni a bizalom küszöbét, aki meg tudja osztani a sajátját, s képes odalépni irgalmas szamaritánusként testvére testéhez és sebéhez, hogy ott titokzatos módon találkozzék Jézus testével és sebével.

S mi, szerzetesek, saját egyszerű, sokszor gyarló életünkkel és szolgálatunkkal, s ugyanakkor mindig, újra és újra Krisztushoz megtérő igyekezetünkkel szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy idehaza, magyar egyházunkban és hazánkban ne a gyűlöletnek, félelemnek, hanem a szeretetnek, ne az elzárkózásnak, hanem az együttérzésnek, ne a másiktól való elfordulásnak, hanem a másik arca szemlélésének és az ő elfogadásának tudjunk elsőbbséget adni – írta.