Becsengettek Vásárhelyen is


A Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolában tanévnyitó ünnepséggel kezdődött az első tanítási nap. Forrainé Kószó Györgyi, a tanintézmény igazgatónője nagyon bizakodó, szerinte az idei év nagyon csodálatos és fantasztikus lesz. Az ebben az évben egy új feladatra is készülnek, szeretnének egy musicalt újra színpadra vinni. – hozzátette – „Ebben a tanévben is sok pályázatban veszt részt az intézmény, ezek elsősorban a nyelvi készségeket fejlesztik, és mindezek mellett igyekszünk öko iskolaként is pozitív dolgokat adni a gyermekeknek. A legfontosabb, hogy a gyermekek tudományok, illetve a művészetek területén, minél nagyobb tudásra és ismeretekre tegyenek szert és mindemellett maradjanak gyerekek és élvezzék az iskolát.”- zárta gondolatait, az általános iskola intézmény vezetője.
A Bethlen Gábor Református Gimnáziumban is szeptember elsején reggel tartották az évnyitó ünnepséget, amelynek a Református Ótemplom adott otthont. Az ünnepség az intézmény hagyományai szerint istentisztelettel kezdődött, melyet Bán Csaba református lelkész tartott, ezt követően a gimnázium igazgatónője, Hódiné Földesi Sára köszöntötte a diákokat.