Szombaton kosarasok foglalják el a Kossuth teret

– Szeretnénk egy új stílust behozni a város életébe, és szeptember 3-án megszállják a kosarasok a Kossuth teret – mondta korábban Mócsai Milán. Az OTP Junior – Adidas Streetball Challenge sorozat vásárhelyi állomásának szervezője hozzátette, Csongrád megyében még nem nagyon járt a rendezvény, utoljára néhány éve Szeged főterén pattogott a labda.
– A Vásárhelyi Kosársuli és Hódmezővásárhely önkormányzata együttműködésével és támogatásával sikerült idehozni a sorozatot. Szeptember 3-án reggel 8 órakor indulnak a meccsek. 3+1 fős csapatok nevezését várjuk, több korosztályban. A legkisebbek 9 évesek lesznek, de egészen a szeniorokig bárki kipróbálhatja magát – részletezte a helyi szervező.
– Mobil pályákat alakítunk ki a Kossuth téren és egyszerre több meccs megy majd egy időben. Az utcai kosárlabda követelményeinek megfelelően 3 a 3 elleni játékot láthatnak a kilátogatók – folytatta Mócsai Milán. Dobó- és zsákolóversenyt is rendeznek Vásárhely szívében, ahol fellépnek a rúdtáncos lányok, lesz karate bemutató, és ott lesz a Fly Addiction Team, akik eszméletlen mutatványokkal készülnek.
A mezőny már kezd kialakulni, de szeptember elsején éjfélig még lehet nevezni. Több mint 20 helyi gárda mellett érkeznek majd Szegedről, Pestről, Békéscsabáról, Mezőberényből.
A nevezési díj csapatonként 10 ezer forint. Minden résztvevő adidas pólót, üdítőt és szendvicset kap. A dobogós helyezettek kupát és érmet vihetnek haza, míg a korosztályok győztesei továbbjutnak a szeptember 24-i országos fináléba, amit Budapesten rendeznek.
A 10 állomásos sorozat szeptember 3.-án Hódmezővásárhelyre érkezik, majd azt követően szeptember 11: Nyíregyháza, szeptember 17.: Kecskemét, szeptember 24.:Budapest-Városliget.
A helyi programon a vásárhelyi Egészségfejlesztési Iroda is képviselteti magát: szűrővizsgálatokat végeznek a megjelentek körében.
A vásárhelyi állomás médiatámogatója a vásárhely24.com.