Migránsok daraboltak össze egy fiatalt Szabadkán

A hét végén három migráns támadott meg két 16 éves szabadkai fiatalt a város központjában, a Patria Szálló közelében, amikor a fiatalok szállást keresni segítettek a menekülteknek, írja a subotica.com. A megtámadott fiatal fiúk egyik barátnőjének elmondása szerint a középiskolások a Raichle Ferenc-parkban beszélgettek este kilenc óra tájban, amikor három migráns odament hozzájuk – írja a Magyar Szó.
– Mindig ebben a parkban találkozunk. Nem voltunk egyedül, sok fiatal volt itt akkor is, amikor három menekült odajött hozzánk és azt kérdezték, hol tudnának éjszakára megszállni – mesélte M. P. a portálnak. – Egy testvérpár a társaságunkból elkezdte nekik magyarázni, merre van a Patria Szálló, de nem értették, ezért elkísérték őket.
A lány ott maradt a parkban, s csak néhány pillanattal később S. S., az egyik fiú, véres fejjel tért vissza.
– Teljesen összezavartan csak annyit mondott, hogy lehajolt, hogy bekösse a cipőfűzőjét, amikor az egyik migráns elővett egy szikét és megvágta a fejét egészen a füléig. Aztán elmenekültek. A testvére elment vízért és próbáltuk elállítani a vérzést, majd kihívtuk a mentőket. Azonnal elszállították, míg a testvére a rendőrséggel beszélt, sokkhatás alatt, rettegett.
A mentőszolgálat a Közkórházba szállította a sérültet, ahol vágási sérüléssel és enyhébb térdzúzódással vették fel.
A történtek után a fiatalok már nem találkoznak a szokásos helyükön, hanem a Zöld szökőkútnál barátkoznak, azt mondják, nem érzik magukat biztonságban a városban – számol be a Magyar Szó.
fotók: subotica.com