Zsongott a gyereksziget

Elsőként egy gyerekkoncertre várta az érdeklődőket a Fourtissimo zenekar, akik az igazán népszerű rajzfilmet, a Jégvarázst építették gyerekműsorukba. A két énekesnő Elzát és húgát, Annát személyesítette meg a színpadon és együtt kalauzolták el a gyerekeket a hangszerek csodálatos világába.

A koncerten ismert rajzfilmslágerek, magyar népdalok és gyermekversek is elhangzottak. Együtt énekelték a gyerkőcök a zenekarral a Micimackó és a Vuk főcímdalát, vagy éppen az Érik a szőlőt, de természetesen a Jégvarázs meséből a Legyen hó is elhangzott. Több hangszerrel is megismerkedtek a gyerekek, például a harsonával, a vadászkürttel, de testközelből láthatták a didgeridoot és a kahont is.

A koncert után azonnal a gyereksziget felé vették az irányt a lurkók, hiszen ott számtalan játéklehetőség várta őket.

Itt különböző ügyességi,- és logikai játékok várták őket.

Az egér derbyn fújni kellett az egeret a cél felé, de lehetett gólyalábon sétálni, a hordón lovaglást is kipróbálhatták, de fizikai jelenségeket bemutató eszközök is helyet kaptak a szigeten és még jó néhány apróbb játéklehetőség állt a gyerekek rendelkezésére.

Ezután a Sunny Dance Band – koncert-, tánc- és party zenekar – muzsikája csalogatta a Rapcsák András utcai színpadhoz az érdeklődőket.


Műsoruk mind zenei korszak, mind pedig zenei stílus tekintetében nagyon színes volt, hiszen a 20-as évektől napjainkig, a jazz zenétől, a rock and roll-on keresztül, a latin zenén át, egészen a funky disco-ig minden stílus megfigyelhető volt koncertjükben, melyeket igényes, saját hangszerelések formájában adtak elő a közönségnek.
RV

