Mindenki nyert a hűtőgépcsere pályázaton

Túl gyorsan elfogyott az eredeti 500 milliós keret. Most megtriplázták, így aki pályázott, az nyert is.
MH-MTI
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az otthon melege program hűtő- és fagyasztógép-csere legutóbbi lezárt pályázatának 500 millió forint eredeti keretét 1 milliárd forinttal, 1,5 milliárd forintra emelte. Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára mai sajtótájékoztatóján elmondta, a keretemelés révén valamennyi sikeres pályázó támogató okiratot fog kapni.
Az otthon melege program hűtő- és fagyasztógép-csere legutóbbi pályázatára mintegy 46 ezren jelentkeztek a régiókból több mint 1,5 milliárd forint támogatási igényre. A pályázók 75 százaléka a kedvezményezett – nagycsaládos és nyugdíjas – célcsoporthoz tartozott.
A hűtőgépcsere digitális pályázati rendje úgy módosult, hogy az internettel nem rendelkező idősek is tudtak pályázni erre megbízottak részvételével. A pályázatot újra megnyitja azért, hogy többen kapjanak lehetőséget a támogatásra. 2014 őszén 25 ezer támogató okiratot adtak ki, most pedig mintegy 46 ezer pályázati okiratot.
A családi házak energiahatékonysági korszerűsítésére a pályázatot augusztus 15-én, hétfőn 8 órától lehet beadni, a pályázat 5 milliárd forint kerettel indul, de igyekeznek pénzügyileg követni az igényeket. A családi házak energiahatékonysági korszerűsítési pályázatnál arra törekszenek, hogy a nyílászárócsere, szigetelés, megújuló energia, fűtéskorszerűsítés területekre minél egyszerűbben lehessen pályázni. Az alprogramban 40-45-50-55 százalékos támogatásra nyílik lehetőség 1996 előtt épült házaknál maximum 135 négyzetméter lakóterület esetén.