Biztosan esni fog pénteken a Dóm téren

Az évad szenzációja a Budapesti Operettszínházzal együttműködésben született szuperprodukció, a Comden-Green-Freed-Brown szerzőnégyes által jegyzett Ének az esőben.
A Szabadtéri történetében ez az első olyan produkció, amelynek a fesztivál menedzsmentje kérte és kapta meg a jogait. A világsikerű musical ősbemutatója 1983-ban volt a londoni West Enden, majd a New York-i Broadway-t is meghódította, sikere pedig azóta is töretlen. Ma már örökzöldnek számít a musical alapjául szolgáló, 1952-es film címadó zenéje, a Singing in the rain, amelyhez mindannyiunk képzeletében Gene Kelly esőben előadott, jókedvű sztepptánca kapcsolódik. 2016-ban ezek a dallamok is felcsendülnek a szegedi Dóm téren: augusztus 12-én, 13-án, 14-én, 19-én és 20-án kerül színre a bájosan romantikus, Hollywood hőskorát idéző történet.
Az eredeti mozi minden idők egyik legnépszerűbb filmjének számít. A történet szerint a némafilmek sztárja, Don Lockwood és állandó partnere Lina Lamont életük első hangos mozijára készülnek, ám kiderül, hogy Lina hangja elviselhetetlen a vásznon. Don barátja, Cosmo Brown a feltörekvő fiatal színésznőt, Kathy-t javasolja hangdublőrnek, akibe természetesen beleszeret a sármos színész. Ezt viszont Lina nem nézi jó szemmel, és minden eszközzel megpróbálja szabotálni a románcot.
A fantasztikus táncjelenetekkel és örökzöld slágerekkel fűszerezett darab Harangozó Gyula és Somogyi Szilárd társrendezésében, Lőcsei Jenő koreográfiájával elevenedik meg a Dóm téren. A világhírű musical főbb szerepeiben Dancs Annamarival, Gömöri András Mátéval, Kerényi Miklós Mátéval, Gálvölgyi Jánossal, Szulák Andreával, Szinetár Dórával és Szabó P. Szilveszterrel találkozhatnak a nézők először pénteken este a Dóm ikertornyai előtt felállított monumentális színpadon.
Forrás és fotó: szeged.hu