Magabiztosan továbbjutott a Makó FC

A Makó FC 2-0-ra győzött hazai pályán az UTC 1913 Labdarúgó Kft. ellen a Magyar Kupa második fordulójában.
Albert Barbara – Makó
A meccset jól kezdték a hazaiak, uralták a középpályát és a támadók többször helyzetbe kerültek, de nem sikerült megszerezniük a vezetést. A 35. percben egy szép támadást követően Széll Kristóf József betalált a hálóba. A félidő végéig a makóiak akarata érvényesült, de nem növelték előnyüket.
Széll Kristóf József és Vajna Martin János góljai
A második játékrészben a helyiek szintén nyomást gyakoroltak a szegedi csapatra. Az 57. percben egy jobb oldali beadás után Vajna Martin János gólt rúgott. A folytatásban a makóiak egymás után dolgozták ki helyzeteket és az ellenfél próbálkozott ellentámadásokkal, amit a hazaiak védelme magabiztosan megoldott.
A Makó FC 2-0-ás sikerének köszönhetően izgulhat, hogy kivel játszhat a kupa harmadik fordulójában.
– Több találattal kellett volna nyernünk, mint az elmúlt héten is Bordányban. Szeretnénk jó támadó focit játszani, de még össze kell szoknia a csapatnak, hiszen hat új játékos érkezett. Ügyesek, volt egy kis lemaradásuk s elég későn állt össze a keret. Széll Kristófnak tetszett a játéka, jól teljesített – értékelte a mérkőzést Méhes Tibor, a makóiak vezetőedzője.