Ahol az iparostanoncok is művészien rajzoltak…

A Natura Marosmenti Művésztelepen tartott előadást az általa vezetett intézmény múltjáról a makói származású Szűcs Tibor grafikus- és fotóművész, a „Kisképzőként” ismert budapesti középiskola igazgatója.

Oláh Nóra – Makó

A valamikori Iparrajz Iskola, később Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola, jelenlegi hivatalos nevén pedig a Magyar Képzőművészeti Egyetem Gyakorló Iskolája egyedülálló dokumentumgyűjteménnyel rendelkezik, amelynek két éve kezdődő feldolgozása jelenleg is tart. A röviden „Kisképzőként” ismert intézmény archív anyaga fontos művészet- és oktatás- és kultúrtörténeti adatok sokaságát rejti. (A képes és írott gyűjtemény mennyiségét az is jelzi, hogy sorba szedve mintegy tizenkét méter hosszú helyet foglalna el…)

Szűcs Tibor elújságolta, hogy a kutatómunka során két hete az iskola alapításával kapcsolatos összes dokumentum előkerült egy dobozból. Ezek közül az egyik legrégebbi és legérdekesebb egy 1782-ben kiadott rendelet a rajzoktatás vezérelveiről. Ebből kiderült, hogy ez a szakterület nem a művészképzést, hanem az iparos oktatást jelentette. Mind az eszköz-, mind a témaválasztás ennek az államilag fontos feladatnak volt alárendelve.

Kizárólag olyan rajzfelszereléssel dolgozhattak, amely alkalmas volt a precíz képalkotásra, a szerkesztésre. Nem engedélyezték például a látvány utáni rajzolást – előbb ugyanis a képről való másolásban kellett jártasságot szerezni a tanulóknak. Az „árnytan” névre keresztelt tantárgy során a fény-árnyék ábrázolását lehetett elsajátítani, egyre bonyolultabb mértani testek segítségével. Ezen kívül létezett „tervkészítés”, illetve „távlattan” elnevezésű szakterület – utóbbi a perspektíva szabályainak oktatását foglalta magába. Létezett ugyan szabadkézi rajz, ám itt is csak olyan formák ábrázolására kerülhetett sor, amelyek épület- vagy tárgydíszként jelentek meg.

Példaértékű fegyelem és igényesség uralkodott a dokumentációban, illetve a szemléltető anyagok kiválasztásában. A nemrég napvilágra került rendeletből az is kiderült, hogy a főigazgató kötelessége volt gondoskodni a másolandó mintalapokról – lehetőleg saját kezűleg rajzolt munkadarabokkal, és a bécsi akadémia jóváhagyásával! A hivatalos levelezés pedig gondos és esztétikus kézírással történt.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A rajzoktatás jelentősége abból is látszott, hogy 1795-ben már kötelezővé tették. Sok szakmát – például ács, harangöntő, fazekas, takács, rézműves – nem is lehetett anélkül tanulni, hogy előtte el ne végezték volna a 4. elemit és a rajziskolát. Napi 2 óra (!) gyakorlás elengedhetetlen volt – mindezt 6 napon át (olykor vasárnap is).

Az előadáson levetített képek érzékletesen visszaadták ennek a valóban komolyan vett ágazatnak a színvonalát: egy-egy korabeli ács-segéd vagy kőműves tanonc olyan mesterrajzokkal rukkolt elő, amilyenek ma már csak művészek keze alól kerülhetnek ki, vagy éppen a számítógépes technika segítségével születhetnek meg. Holott csak a tus és a grafitceruza állt rendelkezésükre akkortájt…

Szűcs Tibor „237 év művészetoktatás” című előadása tulajdonképpen a tavalyi téma szerves folytatása volt – akkor a kutatás első szakaszába avatta be a hallgatóságot, míg a mostani már a frissen feltárt dokumentumanyagot mutatta be.