Bíróság elé állt egy szentesi kutyatolvaj

Gyorsított eljárás keretében egy év próbára bocsátott a szentesi bíróság egy helyi asszonyt, miután nem akart visszaadni a gazdájának egy megszökött yorkshire terriert.
A nő az utcán talált rá a négylábúra. A vádhatóság szerint pár nappal a történtek után fel is vette a kapcsolatot az eb gazdijával, később azonban meggondolta magát, és mégsem vitte vissza neki az állatot.
Az eltűnést követően mintegy két héttel a délutáni órákban a vádlott gyermekeivel sétáltatta a kutyát Szentes belterületén, ahol észrevette őket a sértett és számon kérte azt, hogy hogyan került hozzájuk a kutya. Ezután a vádlott arra hivatkozott, hogy a kutya már régebben az ő tulajdonát képezi és nem lehet a sértett elveszett kutyája, mire a kutyatulajdonos rendőrt hívott a helyszínre. Röviddel ezt követően, a helybeli rendőrkapitányságon a kutyába ültetett chip ellenőrzése során megállapítást nyert, hogy az állat a sértett tulajdonát képezi, így azt a nyomozó hatóság lefoglalta és a sértettnek kiadta – olvasható a vádiratban.
A nőt hivatalosan jogtalan elsajátítás vétségében mondták ki bűnösnek.