Mobiltelefonokat loptak Makón – hanggal!

Dr. Németh Róbert:
##audio:3110##
Ez elmúlt héten több betörés is történt Makón, jellemzően kisebb értékeket vittek el a tolvajok. Szerdáról Csütörtökre a Bárány utcán egy lakóház melléképületéből különböző szerszámokat, csütörtök éjjelről péntek hajnalra pedig egy Pozsonyi utcai lakóházból mobiltelefont vittek el. Tegnap az egyik makói műszaki üzletből loptak el mobiltelefont az alkalmazott figyelmének elterelése után.
Az elmúlt napokban sajnos több garázdaság is volt, így Makó-Rákoson a buszmegállóban verekedett össze szóváltást követően két férfi, Makón, a főtéren pedig egy fiatalember bántalmazott két másik fiatalkorú személyt. Szintén a főtéren egy, a rendőrség előtt már ismert 23 év körüli férfi garázdálkodott és törte be egy üzlet kirakatát. Cselekményét a térfigyelő kamerák is rögzítették. Az elkövetőkkel szemben büntetőeljárást indítottunk.
A Nagylaki Határrendészeti Kirendeltség feljelentése alapján nyomozunk közokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt egy német állampolgárral szemben, mivel hamis útlevelet használt fel a határátkelőhelyen. Szintén hamis útlevelet használt fel a határon való átlépéskor egy iraki személy, vele szemben is közokirat-hamisítás miatt rendeltünk el nyomozást.
Üzletszerűen elkövetett lopás gyanúja miatt fejeztünk be sikerrel nyomozást egy helyi, büntetett előéleti férfi ellen, aki korábban több makói ingatlanba is dolog elleni erőszakkal jutott be, majd lopott el különböző értéktárgyakat. Testi sértés miatt pedig két férfi ellen javasolunk vádemelést a Makói Járási Ügyészségnek. A két férfi még az év elején, Csanádpalotán, egy vita után bántalmazta egymást.
Közlekedési hírek: az elmúlt héten két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt Makón és környékén.
Makó és Maroslele között lakott területen kívül közlekedett egy személyautó, melynek sofőrje későn vette észre az előtte azonos irányba haladó kerékpárost, akit így hátulról elütött. A kerékpárt hajtó hölgy könnyebben sérült meg, ugyanakkor sajnos tragédiával végződött egy másik baleset, ami Nagylak belterületén azért következett be, mert egy idős nő a vasúti síneken gyalogolt át, és az ott közlekedő személyvonat elütötte.
Ezúton is szeretnénk felhívni a rádióhallgatók figyelmét, hogy vasúti sínen csak a kijelölt helyeken és szabad jelzés mellett is kellő körültekintéssel haladjanak át. A vonat fékútja intenzív fékezés esetén is elérheti az akár egy kilométeres távot. A közlekedés során kérem, figyeljenek, vigyázzanak egymásra!