Duplázó táskatolvajokat keres a rendőrség

Lopás gyanúja miatt nyomozás indult a szegedi rendőrségen – ismeretlen tettesek ellen – miután – a megyei főkapitányság tájékoztatása szerint – egy páros július 20-án, nem sokkal hajnali öt óra előtt, meglovasított egy táskát a Rókusi körúti áruházból, majd nem sokkal később még egyet a Csongrádi sugárútról, egy az Európai liget végállomáson álló villamos vezetőfülkéjéből.
A feltételezett elkövetőkről több kamerafelvétel is készült. Íme!
A rendőrség kéri, hogy aki felismeri a fenti képeken látható két férfit, illetve bármit tud a bűncselekményekről, jelentkezzen a Szegedi Rendőrkapitányságon, tegyen bejelentést a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központ 06-62-562-400-as hívószámán, a Telefontanú ingyenesen hívható 06-80-555-111-es zöld számán, vagy a 107-es, illetve a 112-es központi segélyhívók valamelyikén.