Strandolás, az elsősegélynyújtók szemszögéből

A fővállalkozó nyolcfős mentőápolókból és szakápolókból álló csapata 9-19 óráig parti elsősegélynyújtóként dolgozik váltott műszakban Mártélyon, felelősségük a parton keletkezett szúrt és vágott sebeknek, valamint a méh- és darázscsípésnek az ellátása. A hatáskörük a parton a két tábla, valamint vízen a bójákkal határolt területig terjed. Eső és rossz idő esetén, illetve ha a vízhőfoka 20-22 fok alá csökken és nem megfelelő a fürdőzésre, abban az esetben nem teljesítenek szolgálatot, hiszen olyankor nem üzemel a strand.
– Melyek a tipikus nyári vízi/vízparti balesetek, sérülések Mártélyon?
„Jellemező a sulyomszúrás, a kagylóvágás és maga a posztméheknek a csípése. Egyforma ezeknek az eseteknek az aránya, bár eloszlásuk szezonon belül változik, kezdetben a méhek uralják a helyet, mivel akkor fészkelnek, és ilyenkor virágzik a bodorka is, majd július végén, augusztus elején a sulyom okozta sérülések a jellemzőek, a kagylóvágás előfordulása ritkább és gyerekek körében gyakori a marosi homok okozta horzsolás is. Tavaly és az azt megelőző évben 55-60 esetünk volt a 80 üzemnapunkon.”
– Térjünk rá a megelőzésre, mire érdemes odafigyelni? Mit vigyünk magunkkal a vízpartra, ami jól jöhet a baj megelőzésére?
„Érdemes mindenképpen olyan műanyag papucsot vagy szandált hozni, ami ellenáll a sulyomszúrásnak és a kagylóvágásnak, naptejet is érdemes használni, hogy a napozás végre ne égjünk le, és különösen vigyázzunk és figyeljünk a gyermekeinkre”
– Milyen negatív tapasztalatai vannak?
„Sajnos volt már rá példa, hogy amíg a felnőttek fürödtek, addig a kisdedet magára hagyták a parton, vagy Ők maguk hátat fordítva a partnak, az okos telefonjukkal behúzódtak az árnyékba. A gyermek megunva a játékot és az egyedüllétet ezért, elmagányosodva a hangosan szülője után vágyakozott, aki, ezt követően fenyítésben részesítette, majd kiengesztelésképpen a parti tusoló mosdóvizében játszott a lurkóval. Mi jeleztük a szülő felé, hogy a tusoló nem erre a célra létesült, amire a reakció nagyon ellenszenves volt.”- mondta egészségügyi biztosításért, valamint a rend és tisztaság fent tartásért felelős fővállalkozó. Hozzátette, amennyiben jogsértést észlelnek, haladéktalanul értesítik, a hatóságot természetesen erre már többször is volt példa, hogy problémás családdal vagy baráti társasággal találkoztak és rendőrt kellett hívni.
– Milyen esetekben konfrontálódnak a strandolókkal?
„Nyilvánvalóan a Hajózási Szabályzat itt is hatályos, és nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a bójákra és egyéb úszóművekre felkapaszkodni szigorúan tilos, valamint a mólóról vízbe ugrani sem szabad. – ilyenkor figyelmeztetjük, azt, aki így cselekszik, valamint felszólítjuk, hogy ne folytassa tovább ezt a tevékenységet. További gyakran előforduló probléma az, hogy a mártélyi strand nem kutyabarát strand, de sok esetben az ebtartók szeretnék behozni a kedvencüket a partra, de erre sajnos nincs lehetőség valamint a kormányrendelet is tiltja ezt. Ezen kívül gyakran problémát okoz a dohányzó látogatók körében a csikkek eldobálása.” – mondta az Elsősegélynyújtók vezetője, hozzátette tisztelet a kivételnek, vannak strandolók, akik távozásukkor a cigarettavégeket összeszedik, majd a szemetesbe dobják, és vannak, akik a szemetes mellett szívják el dohányukat, de leginkább ott marad a csikkhalmaz a fűben.
– Amikor baj történik tettre készek az emberek?
Általában, ha valaki fürdőzni megy a vízbe jellemzően legalább egy barát mindig van mellette, aki ha baj történik az illetővel, karon fogja, majd értesít bennünket. De erre még nem volt példa.
(Fotó: László Attila)