Korrupció Röszkén: vesztegetéssel gyanúsítanak nyolc pénzügyőrt

Bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítanak nyolc, a Röszkei Határkirendeltségen szolgálatot teljesítő – egykori és még most is állományában lévő – pénzügyőrt – adta hírül a Központi Nyomozó Főügyészség.
A tájékoztatójuk szerint a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése nyomán indult ellenük nyomozás, miután „rendszeresen jogtalan előnyt kértek és kaptak a fuvarozóktól”.
A fináncokra – több rendőri szerv támogatásával – szerdán csaptak le a főügyészség munkatársai. Tizennégy helyszínen tartottak házkutatásokat,köztük a Röszkei Határkirendeltség hivatali helyiségeiben is. Az átkelőnél szolgálatot ellátó pénzügyőröktől több ezer eurót foglaltak le.
Az főügyészség szerint ha bűnösnek találják őket, akár nyolc év börtönt is kaphatnak. Két ember könnyen lehet már most rács mögé kerül; a vádhatóság ugyanis kezdeményezte az előzetes letartóztatásukat.