Százhat menekültet zsúfoltak be egy aprócska teherautóba

Hamarosan bíróság elé áll az az embercsempészettel vádolt két román férfit akik – az ügyészség tájékoztatása szerint – összesen százhat határsértőt zsúfoltak be egy apró teherautóba.
A menekülteket a teherkocsi mindössze 2-szer 5 méteres alapterületű zárt, levegőtlen rakterében akarták Mórahlamoról Ausztriába vinni. Az egyikük veztetett, a társa egy másik kocsival, előttük haladva figyelte a rendőröket.
Az ügyészi közlemény szerint a túlterhelt jármű elindulni is alig tudott. Az utasai alig néhány perc után dörömbölni kezdtek. Később a náluk levő késekkel megpróbálták kivágni a fémborítást, hogy legalább egy kis levegőhöz jussanak, de kevés sikerrel.
A sofőr a zajokat meghallva Mórahalom belterületén megállt, átszállt társa autójába, és elhajtottak Románia felé, anélkül hogy a raktérajtót kinyitották volna. Mivel a az ajtót belülről nem lehtett kinyitni, a bezsúfolt embereknek csak hosszas próbálkozás után sikerült kijutniuk; sikerül az ajtó egyik szárnyát annyira kifeszíteniük, hogy a zárat elérve kiszabadítsák magukat. Eközben bent már többen eszméletüket vesztették, sőt volt aki kis híján meg is halt az oxigénhiányos állapot miatt.
A szakértői vélemény szerint az extrém zsúfoltság miatt a raktér levegője egy-két perc alatt felmelegedett. A bezsúfolt emberek – köztük gyermekek, csecsemők – az indulás után 20-25 perccel életüket vesztették volna – olvasható az ügyészi tájékoztatóban.