A rétes tiszteletére (is) vonultak

Az egész mórahalmi nyár nagyon izgalmas. Ez az első, hogy kiteljesedett, és minden hétvégére jut valami attrakció a fürdővárosban – tudtuk meg Nógrádi Zoltán polgármestertől.

A Homokháti Sokadalom és a Rétesfesztivál is nagy múltra tekint vissza, így a hagyományok ápolása került ezen a hétvégén a középpontba, hiszen a rendezvény még az aratóünnepséggel is kiegészül.

A rétes mindig is a terített asztal éke volt, nem volt ez másképp most sem. A legfinomabb tészták és töltelékek vonultak fel. Például a mórahalmi Rétesház kínálatában.


De éreztek Újszentivánról is kiállítók, árusítók, amelynél a réteskészítés titkait is elleshetik, hiszen helyben is készítenek finomságokat (most elsősorban az édes ízvilágot prezentálva).

Az édes élvezetek mellett akadtak sós különlegességek is. A polgármester hagyományosan kiosztja a finomabbnál finomabb saslikokat. Illetve házi pálinkát is kóstoltat a tömeggel.

A rendezvény mazsorettek és fúvósok felvonulásával, előadásával indult, de az este folyamán fellépett Dér Heni és ByeAlex is.

Szombaton és vasárnap is folytatódnak a programok.
ÉR.
Fotók: Soós Kata

