Rendkívüli közgyűlést tartottak Vásárhelyen

08:41: Vége a nyílt ülésnek, zárt kezdődik.
08:40: Benyújtják a pályázatot a Csomorkányi és az Erzsébeti utat összekötő út további építésére.
08:36: Települési támogatások kifizetésére írt ki pályázatot a Belügyminisztérium. A képviselők döntöttek: benyújtják a pályázatot.
08:33: Nem szavazták meg dr. Szabó Pál javaslatát.
08:26: Dr. Kiss Andrea (MSZP) képviselő: nem megnyugtató a lakott lakások értékesítése, ugyanis egy-egy lakót lehetetlen helyzetbe lehet hozni.
Nagy Ernő reagált: az önkormányzatnak humánusnak kell lennie ebben a kérdésben, és adott esetben figyelembe kell venni a lakók élethelyzetét.
08:12: – Csak a bérlők kapják meg a 20 százalékos vételár kedvezményt, ha egy összegben megvásárolják azt az önkormányzati bérlakást, ahol élnek. A lakók részletre is megvásárolhatják a lakást, ám ekkor nem jár a kedvezmény. Abban az esetben, ha valaki nem kíván élni az elővásárlási jogával, akkor a lakást akkor is értékesítheti az önkormányzat, ha az lakott – mondta Dr. Korsós Ágnes címzetes főjegyző.
Dr. Kószó Péter alpolgármester szerint az önkormányzatnak a lakott lakások értékesítésekor a bérlőknek albérleti támogatást kellene nyújtani.
Dr. Szabó Pál jobbikos képviselő: akkor is járjon némi kedvezmény a bérlőknek, ha részletfizetéssel vásárolják meg a lakásokat.
08:06: A kárpátaljai Mezőváriból érkezett Hódmezővásárhelyre a Rákóczi gimnázium delegációja. A Pillangó Tánccsoport rövid táncot adott elő a díszteremben.
08:04: Almási István polgármester megnyitotta a rendkívüli ülést. A grémium határozatképes, Molnár Lászlóné jobbikos képviselő nincs jelen.
Napirend:
A lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló önkormányzati rendelet módosítása
Egyebek