Csukás István Mesekiállításon jártunk
Zseniálisan megálmodott mesehősökkel ajándékozott meg bennünket Csukás István, így – felnőtt létemre – izgatottan vártam a találkozást gyermekkorom kedvenc karaktereivel a Mesekiállításon a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

A belépés előtt már megpillantottam Süsüt, kezében a Királyfival.

Az igazán nagyméretű mesefigurák a mesevilág öt jelenetét hoztánk elénk, minden területen szívesen időztem, és jóleső érzéssel utaztam vissza az időben, egészen a nyolcvanas évek mesevilágába. Az emlékezés hangulatát növelte a háttérben folyamatosan hallható gyermekdalokból álló aláfestő zene.

A mai napig emlékszem, hogy mennyire vártam a matinét hétvégenként, hogy megtudjam, milyen kalamajkába kerül a Nagy Ho-Ho-Ho- Horgász és társa, Kukac, a huncut, ám ha a helyzet úgy kívánta, szeretetteljes halacskákkal.

Elárulom, Süsü sem csak a gyermekkoromat kísérte végig, vagy az is lehet, hogy lelkem egy darabja örökké gyermeki hangulatban él, mert például Süsü és a Kis Királyfi kalandjait a mai napig szívesen hallgatom az autóban a hosszú utakon.


Pom – Pom valódiságáról gyakran álmodoztam gyermekként, jól jött volna egy hűséges barát, aki elkísér az iskolába, és vicces történeteivel szóval tart az úton. Azt sem bántam volna, ha parókaként simult volna a fejemre, vagy esetleg bojtként utazott volna a cipőmön. De a legjobban mégis Gombóc Artúrral tudok azonosulni, mármint a csokoládé imádatának tekintetében.

Tessék csak alaposan megnézni, hogy mi van Picúr kezében! Ilyen egy igazi jóbarát.

Felismerik? Ő itt Sebaj Tóbiás a barátaival:

A falon pedig olvashatunk minden meséről:

Ő itt Mirr Murr, és csapata: Oriza Triznyák és Kiscsacsi. Szinte máris hallom a mesét Halász Judit hangján.


A gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt élvezetes kiállítást június 18-ig, a BFMK nyitvatartási idejében lehet megtekinteni.
Címkék:
Esemény
