Elhunyt Gombár Judit

A hosszú, türelemmel viselt betegség után meghalt művész temetéséről később intézkednek.

Gombár Judit 1937. szeptember 13-án született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanult, majd elvégezte az Iparművészeti Főiskola jelmeztervezői szakát is. Ebben az időszakban lett a pécsi Nemzeti Színház tagja, és ekkor kötötte össze az életét a balettel.

Pécsett és az Operaházban főleg balettekhez tervezett jelmezeket, de szerződött tervező volt Szegeden, Kecskeméten, Szolnokon és a Népszínházban is.

Miközben állandóan dolgozott a Pécsi Balettnek, 1972–1979-ben Markó Ivánnal együtt tagja volt Maurice Béjart világhírű balett-társulatának is.

1979-től a Győri Balett egyik alapítójaként, jelmez- és díszlettervezőként meghatározó szerepet játszott a társulat irányításában és művészeti iskolává alakításában. „Iszonyú nagyképűség volna, sőt egyenesen hazugság, ha azt mondanám, hogy én egyedül, önmagamból létezem. Mert Jutka nemcsak a szcenírozásban vesz részt – valamilyen módon mindenben benne van, amit létrehozok. Tulajdonképpen annyira összefolyik a kettőnk munkája, hogy bizonyos elemeit magunk se tudjuk különválasztani. Én alapvetően beleszólok a díszlet-jelmez kérdésekbe, és Jutka is a koreográfiába. Ami azonban ennél fontosabb: a produkció gondolati-dramaturgiai alapjaival is foglalkozik, sőt mondhatni, hogy kettőnk közül ő a dramaturg” – mondta Markó Iván az 1984-ben kiadott, Mészáros Tamás jegyezte Markó táncszínháza című kötetben, amelyben páros interjú olvasható vele és akkori feleségével, alkotótársával.

Gombár Judit nemcsak díszlet- és jelmeztervezőként, hanem pedagógusként, tanárként is nagyszerű volt. 1998 óta a Magyar Táncművészeti Főiskola és a Shakespeare Akadémia tanára volt, 2008 óta főiskolai magántanár. A Táncművészeti Főiskolán tanártársam volt, és az óráim az övé után következtek. Mindig elhúzódtak, mert annyira lekötötte a hallgatók figyelmét, hogy észre sem vették, hogy már az én óráim következnének. Dühös is voltam rá ezért, és hogy megmondjam neki, benyitottam a tanterembe, és akarva-akaratlanul belehallgattam az előadásába. És ott ragadtam… amikor rám pillantva zavartan befejezte mondandóját, a végén még én kérleltem, hogy folytassa, hiszen annyira érdekes volt. Elnézést kért az “időtúllépésért”, amire persze csak legyintettem, hogy nem tesz semmit, majd behozom a lemaradást. Legközelebb ő ült be az én órámra, és kárpótlásul a múltkori “időtúllépésért” egy nagy kosár dióval ajándékozott meg, amit kertjéből hozott.

Később, amikor a Győri Tánc- és Képzőművészeti Szakközépiskolában fotográfiát tanítottam, szintén volt alkalmam meghallgatni előadásait. 2004-ben összevont órát tartottunk, amikor a balett növendékeknek és az én képzős hallgatóimnak éppen a történelmi jelmezekről, a klasszikus és modern balettek díszleteinek- és jelmezeinek a fontosságáról beszélt, valamint arról, hogy ezek hogyan segítik a táncos-karakterek megformálását. Fényképeztük őt szemléletes és lendületes előadása közben, arra persze nem is gondolhattunk, hogy ezek a fotók majd egyszer kivételes személyiségének emlékét idézik.  Szerencsére művészetét nemcsak a róla és a műveiről készült fotók „ismerik el”, hiszen 1984-ben Jászai Mari-díjjal, 2002-ben Hevesi Sándor-díjjal, 2005-ben Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetéssel, 2007-ben Táncművészetért díjjal, 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetéssel ismerték el, halála évében Érdemes Művész kitüntetésben részesült. Érdemelt volna Kossuth-díjat is…  (Eifert János)

Eifert János felvételei