Szabó Bálint: “Bizonyíték van arra, hogy a Cserepes sori Piac igazgatója alkalmatlan

A makói jegyző a kereskedőknek adott igazat abban a birtokvédelmi eljárásban, amelyet harminc szegedi Cserepes sori Piaci árus nyújtott be.
Így Szabó Bálint, a kereskedők jogi képviselője szerint harmincszorosan bebizonyosodott, hogy jogszerűtlenül járt el az igazgató, így annak le kell mondania.
Most a piacosok hívtak rendőrt
A hónapok óta dúló háborúban, amely az árusító helyek – a piacosok szerint jogtalanul – megemelt díja miatt folyik, újabb fordulat következett be kedden.
A makói jegyző határozata szerint jogsértő módon akadályozták munkájukban a kereskedőket, amikor rendőri segítséggel térképezték fel az elárusító helyeket. Ez még áprilisban történt, amikor kiderült, hogy többen nem fogadják el a megemelt díjakat, ezért az igazgató a nem fizetők adatainak felvételében kért segítséget a rendőrségtől. Ezt jogtalannak tartva fordultak birtokvédelmi eljárás lefolytatásáért a szegedi jegyzőhöz, akitől az akták elfogultság miatt átkerültek a makói jegyzőhöz, ebben született most döntés.
Később tartottak több tüntetést a piacosok és megkísérelték több ízben az összegyűjtött aláírásaikat átadni a szegedi polgármesternek, sikertelenül, valamint az időközben számukra kiküldött felmondólevelek megsemmisítésére is kérték Botka Lászlót, szintén sikertelenül. Ennek során, miközben Szabó Bálint próbálta átadni a polgármesteri iroda előszobájában a felmondóleveleket, hívták ki a kabinet munkatársai a rendőrséget, akik a helyszínen intézkedve még szabálysértés, ahogy később a közleményükben közölték, garázdaság miatt előállították Szabót, aki viszont ez utóbbi miatt hamis tanúzás kivizsgálását kérte a rendvédelmi hatóságoktól, információink szerint a vizsgálat folyamatban van.
A pénteki közgyűlésen Botka arra figyelmeztette a piaci kereskedőket, hogy politikai balhé részesei, illetve fizetett politikai provokátorok. A közgyűlés napján a kereskedők, akik Botkától várták felmondóleveleik megsemmisítését, mivel az nem történt meg, bíróságtól kérték azok érvénytelenítését. Most úgy áll a dolog, hogy a felmondások elvileg a jogi eljárás lefolytatásig bizonytalanságot jelentenek ugyan, de nem akadályozzák a piacigazgatót abban, hogy kipakolja a kereskedőket.
Erre szerdától számítva öt napjuk van, s közben a kezükben van a makói jegyző határozata, amelyben nem csupán az igazgató múltbéli cselekedeteit minősíti jogszerűtlennek, de az ilyen magatartástól a jövőben is eltiltja. Közben kedden a kereskedők szerették volna befizetni a régi tarifákat, ám erre nem kaptak lehetőséget, ezért most ők maguk hívtak rendőrt a piacra, hogy vegyenek fel jegyzőkönyvet arról, hogy szándékukban állt a díjakat befizetni.
A piac kriminális napjai, úgy tűnik, folytatódnak.
Szlavkovits Rita