Virágszirmokat szórtak a körmeneten

Szabó Anita- Makó
Úrnapja a hívek körében Krisztus szent Testének és Vérének, az Oltáriszentségnek az ünnepe. Ekkor körmenetet tartanak a szentmise után, melynek útvonalán négyszer állnak meg, egy-egy feldíszített oltárnál. Hagyomány, hogy minden esztendőben az egyházközség tagjai végzik az állomások felékesítését, ami egy közösségépítő tevékenység is.
Gyerekek szórták a szirmokat.
– Már kora reggel elkezdtük a munkát, kertjeink virágait gyűjtöttük össze. Számunkra ez egy szép szokás és szolgálat is, amivel hozzájárulhatunk az alkalom szebbé tételéhez – avattak be a feladat hátterébe a Házas Hétvége csoport tagjai, akik tíz esztendeje vállalják már ezt a feladatot. Rajtuk kívül dolgoztak még a Gyermekmissziós diákok és szüleik, az egykor működő Szent Cecília Énekkar képviselői és a Boldogasszony Iskolanővérek szerzetesei is.
Minden oltárnál rövid szertartás zajlott.
A szertartáson a baldachin alatt körülhordozott Oltáriszentség előtt az idén is kisgyerekek vetettek a földre rózsaszirmokat, többen közülük nemrég voltak elsőáldozók.
– Nagyon tetszik a feladat, már a korábbi években is megbíztak vele. Próbálom minél ügyesebben szórni a szirmokat, hogy szépen szálljanak közben. Ha kiürül a kosaram, akkor a felnőttek újra meg tudják tölteni, mert szerencsére az idén sok gyűlt össze – számolt be Bartha Dóra Melinda, akinek nagyon tetszett a színes és illatos virágszőnyeg.
Úrnapja eredete a 13. századig nyúlik vissza, hosszú időn keresztül az egyházi év legnagyobb ünnepei közé tartozott.
– Csepregi prelátus úr idejében még nem a templom körül, hanem a környező utcákon haladt a menet és az oltárok a kijelölt házak bejáratai előtt voltak. Akkor még szokás volt, hogy a napján, tehát csütörtökön tartották, amin nagyon sokan részt vettek – idézte fel fiatalkori emlékeit Cseh László sekrestyés, aki maga is aktívan kiveszi a részét a munkából; a díszítés kellékeit, az asztalokat, terítőket, gyertyákat ő adja a csoportok rendelkezésére.
Pálfai Zoltán plébános ünnepi beszédében a csend fontosságát emelte ki: – Amikor magunkhoz vesszük az Oltáriszentséget, akkor figyeljünk befelé és próbáljuk meghallani azt, mit üzen nekünk Krisztus. Kéréseinkkel, szavainkkal ne nyomjuk el az Ő hangját – hívta fel a figyelmet.
Fotó: Majoros Márton
A néphagyomány a napot a gonosz, a rossz elűzésének és a természeti csapások kivédésének alkalmaként tartotta számon.