Anya-lánya csapat is lesz az idei hódtói streetball versenyen

Összesen mintegy húsz csapat jelezte eddig részvételét a vasárnapi – immáron tizenkettedik alkalommal megrendezett – Centrum StreetBall kosárlabdatornán
A szervezők tájékoztatása szerint hódmezővásárhelyi, mindszenti, szentesi, algyői és szegvári kosarasok is gyűrű alá állnak holnap a Hódtói Sportközpontban. Érdekességként a rendezők azt is elárulták, a verseny történetében először egy anya-lánya duó is benevezett a kosaras dzsemborira.
Fotó a tavalyi versenyről. (Forrás: Vásárhely24/Frankó Máté)
Fontos tudni: a szervezők plusz egy nappal kitolták a nevezési határidőt, így akik kedvet éreznek egy kis labdás testmozgáshoz – a [email protected] email címen – még mindig jelentkezhetnek. A versenykiírás szerint két, vagy kettő plusz egy fős csapatok jelentkezését várják, azaz három tagú alakulatok is feliratkozhatnak, a mérkőzések során azonban egyszerre csak két-két játékos lehet majd a pályán. A minimum korhatár tizenhárom év.
Megtudtuk azt is, idén minden eddiginél több nyeremény, ajándék vár gazdára: utalványok, pólók és persze érmek, oklevelek, mind a streetball tornán, mind a dobóversenyeken.
És íme, még egyszer a részletes menetrend
09:00 – Nevezések fogadása, péksütemények kiosztása
09:45 – Megindulnak az alapszakaszbeli mérkőzések az előzetes sorsolások alapján
13:00 – Alapszakasz lezárása
13:30 – 14:00 – Ritmus Tánc- és Fitnesz Stúdió fellépése
14:00 – Hárompontos dobó verseny (díjazásos)
14:20 – Középdöntők
15:30 – Elődöntő
16:00 – Döntő
16:30 – Killer bajnokság (díjazásos)
17:00 – Díjátadás