Vásárhelyi tanyán ölt a részeg gyilkos

Nem történt ez másként azon a Hódmezővásárhelyhez tartozó tanyán sem közel négy évvel ezelőtt, ahol a gyilkos élettársával, gyermekével és nevelt gyermekével, valamint édesanyjával és annak élettársával, élt együtt. Az anya és élettársa a ház földszinti, míg a vádlott és családja a ház emeleti részét használták. Jó lenne azt írni: békességben töltötte napjait a család, ám ez nem lenne igaz.

A valóság sokkal elkeserítőbb. A később megláncolva a vádlottak padjáig kísért férfi és a két idős ember között rendszeresek voltak a viták, amelyek főleg abból fakadtak, hogy a vádlott állandó munkahellyel nem rendelkezett, így családjával nehéz anyagi körülmények között élt.

Hogy közben mennyit költöttek italra? Nos, erről nem készült pontos leltár, de az tény: a veszekedések idején leginkább mindhárman ittasan próbáltak osztani az igazságot. Aztán egy idő után már elfajult a szópárbaj, és ütésre lendült a kéz.

Mint például 2012. november 29-én, amikor a vádlott délután 5 óra tájban italtól bódultan érkezett haza. A ház konyhájában összevitatkozott szintén ittas édesanyjával, akit aztán a földszinti szobában többször meg is ütött. Az élettárs, akit mi más, mint a szesz bátorított, látva a fiú magatartását, az asszonya védelmére kelt. Ekkor a vádlott őt is többször ököllel fejen ütötte, majd miután a földre került, egyszer fejbe is rúgta. Az idős pár az ütésektől 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett el.

Pár hónappal később, 2013. május 10-én este 9 óra körül az ittas fiú a ház nappalijában vitatkozott össze a szintén nem józan édesanyjával, akit az ágyról a földre rántott, majd a nőt acélbetétes munkavédelmi bakancsot viselve az állán megrúgta, ököllel többször arcon ütötte, fojtogatni kezdte. Közben az anyja megölésével fenyegetőzött. Az asszony élettársa – már megint nem írhatok más: aki szintén ittas volt – rászólt a fiúra, hogy nem üsse-verje-rugdossa a saját anyját. Az eredmény: a fiú őt is lerángatta az ágyról, állon rúgta és többször ököllel fejbe vágta.

Bár a verés következményei nem voltak túl súlyosak – ahogy a jogi nyelv fogalmaz: 8 napon belül gyógyuló sérülések keletkeztek –, a lelkiismeret nem hagyta nyugodni a támadót. Ő szólt a rendőröknek, ő értesítette a mentőket is, és erősködött: cselekményét nagyon megbánta.

De van, amikor a megbánás kevés. A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be a vádlottal szemben a Hódmezővásárhelyi Járásbíróságra, amelyben a fiút (akiről elárulhatjuk: elmúlt már 30 éves, amikor ezt a vádiratot megfogalmazták) 2 rendbeli súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádoltál meg. A hivatalos papírt a vádlott 2013. július 15-én vette át a postán.

Ahogy azt a már leírtakból nem nehéz kikövetkeztetni: bánatában (felháborodásában..?) kocsmát keresve rögtön ital után nyúlt, majd egyéb ügyeit intézte, és délután 3 óra körül indult haza. Amikor hazaérkezett, Sz. István az élettársával, a vádlott anyjával együtt a ház nappalijában lévő kanapén aludt. Ugye kitalálják: ittasan. A fiú a konyhába ment, magához vett egy kést, hogy bosszúból megölje  Istvánt, mivel az a korábbi ígéretével ellentétben – a vádlott édesanyjához hasonlóan – a vádlottal szembeni feljelentést nem vonta vissza. Így vádemelésre került sor, és a vádiratban az ügyészség a vádlottra nézve börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

A vádlott előbb felment az emeletre, beszélt élettársával, majd a korábban magához vett késsel leszaladt a ház alsó szintjére, a kanapén fekvő férfihez lépett és összeszurkálta. A megtámadott felébredt, védekezni próbált, de néhány perc múlva meghalt. Ezt követően gyilkosa értesítette a rendőrséget arról, hogy megszúrta a sértettet. Kérte, jöjjenek ki a helyszínre és küldjenek mentőt is. A mentősök a helyszínen már csak a Sz. István halálának beálltát tudták megállapítani.

A Szegedi Törvényszék hozta meg az első ítéletet, miszerint T. Sándort aljas indokból, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés és 2 rendbeli, folytatólagosan elkövetett testi sértés bűntettében, valamint lopás vétségében mondtál ki bűnösnek, és ezért életfogytig tartó fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélték. Az ítélethirdetéskor az is elhangzott, hogy a vádlott az életfogytig tartó szabadságvesztésből legkorábban 25 év fegyház letöltése után után bocsátható szabadon.

Az ítélet indoklásában elhangzott: tekintettel a vádlott által elkövetett cselekményre, az elkövetés módjára, a vádlott társadalomra veszélyességére, mindenképpen indokolt az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása. Azzal is egyetértett a táblabíróság, hogy az I. fokú bíróság a szabadon bocsátás legkorábbi időpontját 25 évben határozta meg, mert ennyi büntetés letöltése szükséges, egyben elégséges is lehet a büntetési célok megvalósulásához, ha az elítélt a fegyházban úgy viselkedik, hogy negyed század múlva érdemesnek találják a szabadulásra.