Tündér Lalával Mezőváriért


Nemrég közös kiállítás nyílt Vásárhelyen és Mezőváriban élő gyermekek rajzaiból, a város kárpátaljai óvodaépítését szimbolizálandó és támogatandó, most pedig vásárhelyi kisdiákok lépnek színpadra, hogy szintén a nemes ügy mellé álljanak, mondta kedden Vágó János települési képviselő.
A Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola mini-színpadosai, a már egyszer előadott Szabó Magda műből színpadra vitt Tündér Lala című mesejátékkal lépnek a BFMK deszkáira, május 28-án szombaton este 18 órai kezdettel.
A Tündérek és emberek, emberek és tündérek alcímet viselő darabot Vargáné Dezső Zsuzsanna vezetésével viszik színpadra, mondta el Forrainé Kószó Györgyi igazgató. Az előadásra minden érdeklődőt várnak. Jegyek elővételben és a helyszínen 500 forintos áron vásárolhatók. A bevétel a város Mezővári gyűjtőszámlájára kerül, ahol eddig virtuálisan az anyagi és tárgyi felajánlásokkal 60 millió forint gyűlt össze.