Főigazgatói dicséret a kisteleki mentősnek

Az Országos Mentőszolgálat május 10-én ünnepelte 68-ik születésnapját. A jeles ünnepen a parlament üléstermében Dr. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár részvételével került sor a legkiválóbb életmentők elismerésére. A meghitt hangulatú ünnepségen Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke, a rendezvény fővédnöke is méltatta a mentők munkáját, Máté Gábor, az OMSZ főigazgatója ünnepi beszédének fő üzenete pedig az volt, hogy a szervezet legfőbb erőforrását és értékét a nehéz körülmények között, áldozatos munkát végző mentődolgozók jelentik.

Az ünnepségen a Kisteleki Mentőállomás kötelékében dolgozó Sejben Viktor főigazgatói dicséretben részesült, az alábbi interjút a kisteleki mentőápolóval készítettük.

Miért választotta ezt a hivatást?

Teljesen véletlen volt. Eredetileg egy másik munkahelyre szerettem volna menni, ahova nem sikerült elhelyezkedni. Majd hallottam, hogy Kisteleken megnyílt a mentőállomás és keresnek ápolót. Jelentkeztem, szerencsére felvettek, szeptemberben lesz 35 éve, hogy itt dolgozom mentőápolóként.

Melyik a legfrissebb emlékezetes története?

Ezek a történetek egy-két hétig mindig megvannak, mindenki mondogatja, aztán jön az újabb. Legutóbb egy férfi behozta az ügyeletre a 83 éves édesapját, aki ahogy kiszállt az autóból, összeesett és klinikai értelemben meghalt az ügyelet előtt. Az ügyeletes orvos épp Bakson volt, szerencsére bent volt az esetkocsi, itt volt még a váltás is. Az esetkocsi kigurult a beteg mellé, majd újraélesztést végeztünk el rajta, szerencsére visszajött a bácsi szívműködése, végül beszállítottuk az SBO-ra. Amikor később vittünk oda beteget, láttuk, hogy még mindig életben van. Ezek a sikerélmények a legjobbak.

Melyik volt a legmegrendítőbb esete?

Egyszer egy kéthetes, nyitott gerinccel született kisbabát a szegedi idegsebészetre küldtek, hogy megműtsék, de sajnos nem lehetett elvégezni rajta az operációt, ezért vissza kellett vinni a kiskunfélegyházi kórházba. Ott volt a kezemben egy kis kosárban, egész úton azt figyeltem, hogy szuszog e még, ennyit tehettem. Az a legrosszabb, ha tehetetlen az ember. A legnagyobb lelki teher, ha gyereket kell ellátni, de az is különösen szívszorító, ha egy ismerősön kell segíteni.

Kellett már szülést levezetnie a mentőautóban?

Rácz Bandi bácsival egyszer felvettük hajnalban egy kismamát Bodorszékben, aki nagyon közel volt ahhoz, hogy megszüljön. Tudtuk, ebből szülés lesz. Amennyire lehetett hasítottunk be Szegedre, de a Nysa csak 80-nal tudott menni. Az orosz laktanyánál elment az autó belső világítása. Mondtam Bandi bácsinak, hogy kellene egy kis fény, már készítettem elő a szülészeti csomagomat. Azt mondta, hogy megállhatunk, de ha végigkocogtat minden biztosítékot az ülése alatt, az sok időbe telik. A ruhagyárnál megindult a szülés, szerencsére a városi lámpák fényei biztosítottak egy kis fényt, végül életerős kislány született.

A baleseteket mennyire nehéz feldolgozni?

Ha jön egy baleset, amit sikeresen levezénylünk, utána van egy biztonságérzetem, akár jöhet a következő is. Amikor eltelik 1-2 hónap, van bennem egy kis drukk, hogy a következő eset milyen lesz, az autópálya miatt itt nagyobb balesetek is szoktak lenni. Amikor fiatal mentőápoló voltam, megálmodtam mindent. Megálmodtam a szívinfarktust, agyvérzést. Egyszer volt egy fordulópont, ahonnan ezt letudtam magamról vetkőzni. Az egyik balástyai tanyán volt egy idős néni, akinek úgy kificamodott az egyik válla, hogy csak felfelé tudta tartani a kezét, akármerre mozdítottuk, nagyon fájt neki. Egy válltörésnél olyan kötést kell alkalmazni, aminél a csukló a köldökhöz rögzítjük, hogy ne mozogjon útközben. A mentő-gépkocsivezető próbált minél óvatosabban menni, de gázfék nélkül még egy mentőautó sem tud közlekedni. Próbáltam úgy tartani a kezét, hogy ne fájjon neki, de így is végig ordította az utat. Ott megállt bennem valami, valahogy felépült egy fal. Megértettem, hogy fáj neki, megtettem mindent, amit tudtam, de már nem vettem át. Ez a fal az óta is áll bennem. Máshogy nem lehet csinálni ezt a hivatást. Hihetetlen az, amit mindenen nap látunk, például a rossz családi életkörülmények. Ha mindet a nyakunkba vennénk, aludni sem bírnánk.

Miben változott a mentők munkája a régi időkhöz képest?

Hivatástudat és empátia mindenképp kell ehhez a munkához. Sok fiatal kalandvágyból választja ezt a hivatást. Én sosem gondoltam, hogy mentős legyek, de egyszer csak az lettem. Minden dolognak az adja meg az értékét, hogy mit gondolunk róla. Az OMSZ jól van kitalálva, ha mindenki elvégzi a munkáját, akkor nem lehet hiba. Az évek alatt változott a mentősök megbecsülése. Régen zakó volt az egyenruhánk, fejmosás járt érte, ha valaki nem viselte a nyakkendőt. Akkoriban összefutott az utca, ha jöttek a mentős urak, ez ma már nincs így. Ami nem változott az évek során, hogy a család maximálisan támogat, ha ez nem volna, nem tudnám csinálni.

Forrás és fotó: kistelekjaras.hu