Lenyelte a nyelvét a makói focista

Korom András – Makó
A saját kapusával ütközött Nagy-György Balázs a Marosmenti UFC játékosa a SZEOL ellen vasárnap játszott makói meccs 75. percében. A mérkőzést vezető Szöllősi Ferenc játékvezető odarohant a focistához, s megállapította, hogy az lenyelte a nyelvét és elvesztette az eszméletét. A makói csapat edzője Brakszatórisz András és egy néző segítségével próbálták meg stabilizálni a játékos állapotát, mely 10-15 perc alatt sikerült, a mentők 20-25 percig tartózkodtak a pályán. A játékosok lelki állapota és sötétedés miatt már nem lehetett volna folytatni a mérkőzést, ezért a bíró a két edző beleegyezésével lefújta azt.
Nagy-György Balázs – akinek az életét azzal mentették meg, hogy a partjelző zászlóval felfeszítették szájzárát, majd előrehúzták a nyelvét, hogy lélegezni tudjon – a makói kórház intenzív osztályára szállították a mentők. Gyömbér Pétertől, a Marosmenti UFC elnökétől úgy tudjuk, hogy az idejében érkezett segítségnek és erős szervezetének köszönhetően már jól van.
Az egyébként postásként dolgozó Brakszatórisz Andrásnak nem ez az első életmentése, igaz nem a pályán: Ambrózfalván Kondacs János kollégájával és futballista társával 2005-ban mentették meg annak az idős asszonynak az életét, aki az udvarán elesett és combnyak- valamint koponyacsonttörést szenvedett.