3-0-ra győzött a Makó FC

Albert Barbara – Makó
Tóth Timotheusz a 20. percben megszerezte a vezetést a hazaiak javára. A találat után a helyieknek több helyzetük adódott, hogy növeljék az előnyüket. A vendégek a kapusuknak köszönhetik, hogy a makóiak nem szereztek több gólt. Hacker Bence a 40. percben a kapuba talált, így az első félidő 2-0-ra végződött.
A második játékrész elején főleg a középpályán folyt a harc. Az 57. percben Tóth Timotheusz megszerezte a makóiak harmadik gólját. Az utolsó percekben a hazaiak még kaptak egy tizenegyest, melyet Mátó Gergő kihagyott, így maradt a 3-0-ás győzelem.
– Jól jött volna, ha a gólarányunkon tudunk javítani. Szerencsére belefért, hogy a második félidőben a tizenegyest kihagytuk. Nagyon kapkodtunk és idegesen játszottunk az elején. A középpályán a labdaszerzésünk kicsit gyengébb, így ezen a téren mindenképpen javulnunk kell a következő meccseken – értékelte a mérkőzést Méhes Tibor, a makóiak vezetőedzője.