Több mint kétszázan a BFMK színpadán

Az elmúlt időszakban jelent meg Péczely Attila 1937-ben lejegyzett katona és népdalait tartalmazó fakszimile kötet, ez szolgált alapjául a pénteki hangversenynek. Ennek apropóján kórusok és népdalkörök valamint a vásárhelyi fúvós zenekar állt a BFMK színpadán, a kezdő Csongrádi dallamok esetében egyszerre tették ezt – ebből a csokorból egyébként két népdal Péczely gyűjtései közé tartozik.
Péczely Attila népdalgyűjtéssel, népzajzkutatással is foglalkozott, de énekelt kórusokban, valamint Vásárhelyen szervezett is kórusokat, így nem is volt kérdés, hogy a péntek estét is ennek szellemében rendezik meg. A Bethlenből, a Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskolából és a Szőnyiből is érkeztek fiatalok, valamint három népdalkör is aktív résztvevője volt az estnek, a helyi fúvós zenekarral kiegészülve adtak egy ízes szeletet Péczely Attila munkásságából, a népdalok semmivel össze nem téveszthető esszenciájából.
A koncerten részt vett Péczely Attila fia, Péczely Péter is.
A hangversenysorozat következő és egyben utolsó állomása Zsigmond Zoltán és Zsigmondné Pap Éva közös zongoraestje lesz, május 17-én, szintén a BFMK-ban.
szcs