Haspók törpe víziló született a Szegedi Vadasparkban

Törpe víziló született a Szegedi Vadasparkban – írja az MTI. A nőstény borjú most kedden esett át a kötelező állatorvosi vizsgálaton, ekkor mutatták be először egy nagyobb közönségnek is.
A kis víziló szinte napról-napra, szemmel is jól láthatóan hízik. A borjú április 25-én született, kevesebb mint hat kilóval, és alig több mint két hét alatt megduplázta testtömegét – nyilatkozta az állatról Veprik Róbert, az állatkert igazgatója.
Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely
Elmondta, Szegeden évek óta tartanak törpe vízilovat: legutóbb 2012 novemberében született új borjú, azonban ő nem itt, hanem a Rotterdami Állatkertben talált otthonra.
A vadaspark tavaly ősszel kapott engedélyt a tenyészprogram vezetőitől az állatok szaporítására, a pár próbálkozása pedig gyorsan eredményre vezetett. A fiatal borjút még anyjával együtt elkülönítve tartják, de ahogy megerősödött és az idő is melegebbre fordul, a látogatók is megfigyelhetik majd a külső kifutóban – tudatta az igazgató.
Pár ezren maradtak
A vízilovaknak mindössze két fajuk él a Földön: a nílusi víziló és a törpe víziló, mindkettő Afrikában őshonos.
A törpe víziló Nyugat-Afrikában, a Kongó vidékének őserdeiben, mocsaraiban él. Nagyobb termetű rokonához hasonlóan jól úszik, illetve ügyes merülő, bár csak egy-három percig képes a víz alatt maradni.
Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely
A nílusi vízilótól eltérően a törpe víziló csak a párzási időszakban él csoportban, egyébként magányos állat. A nőstény 190-210 napos vemhesség után hozza világra (egy vagy két kicsinyét). Az újszülöttek akkorák, mint a kifejlett házinyúlak, körülbelül 5-7 kilogrammot nyomnak. Születése után mindjárt föláll, de kéthetes korára már úszni is tud.
A kifejlett állat vízinövényekkel, gyökerekkel, gumókkal, lepotyogott gyümölcsökkel táplálkozik. A törpe víziló hossza eléri a 180-185 centimétert, testsúlya a 180-250 kilogrammot. Az emberen kívül legfeljebb a leopárd lehet az ellensége. A fajt leginkább élőhelyének elvesztése, illetve az orvvadászat fenyegeti, de sok állat pusztult el a fekete kontinensen zajló fegyveres konfliktusokban.
Vadon már kevesebb mint háromezer példány él.