Invitel IPTV-n is fogható a Makó TV

Makón tavaly november közepén megszűnt az analóg sugárzás. Azóta csak kábelen vagy set top box-szal lehetett nézni a Makói Városi Televízió műsorát. A társaság Hollósy Kornélia utcai szerkesztőségében hétfőn tartott sajtótájékoztatón azonban kiderült, hogy ez már a múlt. – Sikerült megállapodnunk az Invitellel, így május 2-től már ezen szolgáltató előfizetői IPTV-n is foghatják műsorainkat – nyilatkozta dr. Keresztúriné Kisistók Tímea, a Makó TV ügyvezetője.
Még tavaly áprilisban elindította városi televízió a honlapját, ahol élőben lehet nézni a megszokott adásokat, illetve felvételről többször is visszatekinthetik az érdeklődők a műsorokat. – Ezzel a technológiával nem mindenki rendelkezik, ezért kezdtük el a tárgyalásokat a szolgáltatókkal, hogy a televíziókészülékeken kerersztül is fogható legyen az adásunk – folytatta az ügyvezető.
Ennek a változtatásnak köszönhetően Makón és kistérségében közel 15 ezer háztartásban érhető el Invitel IPTV csatornakiosztásában is a Makó TV. – A fejlesztéssel nem álltunk le, hiszen azt ígértük, hogy teljes lefedettséget biztosítunk a városban és környékén, júliusra kaptuk meg az ígéretet egy másik szolgáltatótól, a T-Home-tól, hogy az ő csomagjukba is bekerülhetünk – tette hozzá dr. Keresztúriné Kisistók Tímea.
Május 2-től a teljes primerben elérhetővé vált az Invitel IPTV alapcsomagjában a Makó TV. – Ez a plusz csatorna semmilyen többletköltséget nem jelent az előfizetőink számára – tette hozzá Horváth Csaba, a szolgáltató marketingosztályának régiós menedzsere.
Munkatársunktól. K.