Belpolitikai harc akadályozza Makó fejlődését

MH összefoglaló
– Makón a polgármesternek és a képviselő-testületnek egyrészt óriási erőfeszítéseket kell tenne, hogy a régi adósságokat eltörölje, s a ki nem fizetett számlákat rendezze. Másrészt a képviselő-testületben nincs meg az együttműködés kultúrája. Amikor egy testületi tag a polgármesterről minősíthetetlen szavakat használ, ráadásul ezt a nyilvánosság előtt vállalja, vagy egy közéleti szereplő egészen elképesztő alpári stílusban beszél a városháza munkatársairól, vagy a városháza – egyébként politikával nem foglalkozó – munkatársairól, ez nem visz előre. Nem lesz belőle gazdasági fejlődés, nem lesz stabilitás, nem lesz növekedés, nem lesz boldogulás és nem lesz gyarapodás – jelentette ki Lázár János, a térség országgyűlési képviselője a Makói Városi Televízióban ma este sugárzott interjúban. Hozzátette: Hódmezővásárhelyen 2002-ben és előtte óriási viták és nagy politikai küzdelmek zajlottak, de 10 év alatt kidolgozták az együttműködés kultúráját, melyben tiszteletben tartják egymás álláspontját, s azok összefogására törekszenek.
– Makón, úgy látom, nagyon széttartanak a különböző erők. Ez árt a városnak, ezért én ott az összefogást, s az együttműködést erősíteném. Nehéz úgy, ha egy polgármester – különösképp, ha ráadásul nő is – minimális tiszteletet sem kap meg azoktól, akiket a választópolgárok leváltottak. Nem a makói polgármester asszony váltotta le a régi városvezetést, hanem a makói választópolgárok zavarták el a korábbi polgármestert és a polgármesteri többségét. De azt a helyzet, hogy 2014 óta – részben hiúságból, beképzeltségből -, bizonyos baloldali politikai erők, élükön a volt polgármesterrel, nem tudják tiszteletben tartani a választók döntését. Vitára szükség van, de nem mindegy, hogy annak a célja egymás lehetetlenné tétele, vagy a város fejlődése. Makón azonban jelenleg az a cél, hogy a jelenlegi polgármestert lehetetlenné tegyék azok, akik vissza akarnak térni a hatalomba, mert fáj nekik annak elvesztése. Így a városban belpolitikai harc zajlik, mely közepette nagyon nehéz a várost fejleszteni – foglalta össze a jelenlegi makói helyzetet.
Lázár János szerint bízni kell abban, hogy a választópolgárok látják, ki áll a fejlődés, azaz a város pártján, és ki az, aki a saját pártpolitikai érdekeit helyezi előtérbe.
Leszögezte: a várospolitika nem azonos a pártpolitikával. – Makó akkor fog fejlődni, ha van valamiféle együttműködés és a városfejlesztés érdekében össze tudnak fogni a különböző politikai erők – közölte.
Szót ejtett arról a 3 milliárdos támogatásról, mely Makó rendelkezésére áll. Azt mondta, a Honvéd fejlesztése vagy az óvodák felújítása vagy a piac újjáépítése, a könyvtár vagy a Hagymatikum fejlesztése sokkal fontosabb kérdés annál, hogy ki veszítette el a befolyását vagy a hatalmát és ki hogyan nem tudja ezt tudomásul venni. A város ügyét kell szolgálni nyertesnek és vesztesnek egyaránt. – Nagyon veszélyes, hogy a makói képviselő-testületben ilyen hangnem uralkodik – tette hozzá.
Lázár János a könyvtár átépítésével és a fürdő bővítésével kapcsolatban is megerősítette, hogy rövid időn belül mindkét építkezés megkezdődik. De beszélt a maroslelei út felújításáról, illetve a Makó-Maroslele-Hódmezővásárhely kerékpárút építéséről is.
– Makón ugyan egyértelmű eredmény született a választáson, de azt mutatja, hogy a város egyik fele a volt polgármesterre, a másik fele a jelenlegire szavazott. Ez alázatot követel e vesztestől és nagyvonalúságot a győztestől. Mindig azt kérem a polgármester asszonytól, hogy az egész város polgármestere legyen! Makó megkapja a kiemelt figyelmet és kormányzati támogatást, ehhez össze kellene fognia a testületnek – hangsúlyozta Lázár János a Kisistók Tímeával folytatott tévés beszélgetésben. Elmondta, hogy kiderült Makónak az is jó, ha együtt tud működni Vásárhellyel, de az is jó, ha Araddal is sikerül az.
Szó esett arról is, hogy makói járás kistelepülésein is zajlanak fejlesztések. Az térség országgyűlési képviselője azt mondta, hogy ciklusból hátralévő 2 évben arra törekszik, hogy ezek a települések további fejlesztési lehetőségekhez jussanak.